Az Icon továbblép az informatikai biztonság és tanácsadás terén

Kovács Attila, 2006. május 12. 14:49
Az Icon Számítástechnikai Zrt. május 12-én tartott sajtótájékoztatóján a cég vezetői ismertették az idei első negyedév (06Q1) bíztató pénzügyi eredményeit, bemutatták két feltörekvő üzletáguk (IT-biztonság, tanácsadás) sikereit, illetve ismertették a Bell Research által az Icon felkérésére, célzott piaci aktivitásának elindítása céljából a vállalatok körében végzett kutatása eredményeit.
Tóth István, az Icon ügyvezetője elmondta, a bevétel a tavalyi 487 millióról az idén 803 millióra növekedett, míg a hozzáadott érték 194 millióról 318 millióra nőtt. Ez profitban mintegy 70 millió forint javulást jelent, ami megfelel az előzetes elvárásoknak. A 2005. évi árbevétel (4,4 mrd Ft) megtartását tűzte ki erre az évre a cég. A pénzügy, kormányzat szektor felé irányuló Icon-aktivitás eredménye 06Q1-ben 20%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor a tanácsadás és IT-biztonsági üzletágak árbevétele nőtt a legjobban.

Németh Zoltán, a vállalat értékesítési igazgatója utalt rá, a cég vezetése a közelmúltban úgy döntött, hogy erőteljesebben nyit a középvállalatok felé. Ennek előkészítéseként  szervezték a kutatást a Bell Research bevonásával, melynek számos, publikus, a szegmens egészét érintő eredménye született. További mintegy száz közepes méretű céget kívánnak idén személyes megkereséssel, illetve mini-szemináriumokra való meghívásokkal megszólítani

Fábián János, az Icon tanácsadási üzletágának vezetője egy aktuális, mindenkit érintő kérdésre hívta fel a figyelmet: az amerikai Sarbanes-Oxley (SOX) törvény, illetve az Európai Unió nemrégiben kiadott, ernyő jellegű direktívája egyaránt a cégek működéséről szóló adatok átláthatóságát, megbízhatóságát javítja. Az uniós direktívát 2008-ig minden tagország köteles beiktatni a saját törvénykezésébe, míg az amerikai törvény már most is érvényben van. Jelenleg már 10 fős a tanácsadással foglalkozó Icon-csapat, amelynek év eleje óta máris 120 millió forintos szerződésállománya van. Fábián szerint a pénzügyi szektor használja leginkább, mégpedig többnyire üzemeltetési kérdésekben, tanácsadási tudásukat.

Elekes Attila, az IT-biztonsági üzletág helyettes vezetője kiemelte a napló-, esemény-, illetve incidenselemzés megnövekedett fontosságát. Az üzletág két fő funkciója: biztonsági rendszerkezelés és központosított azonosítás és jogosultság-kezelés. A központi jogosultságkezelés kérdéskörét említve, Elekes rámutatott, nem új keletű, de a cégek többségében a mai napig megoldatlan feladatról van szó. A központi jogosultságkezelés hatásában ugyanis jóval több, mint egy egyszerűsített bejelentkezési forma. Stratégiai döntés, mely elengedhetetlen a szolgáltatás szemléletű IT megvalósításához. A cég csak ennek alkalmazása esetén lehet teljesen nyugodt afelől, hogy alkalmazásaihoz csak az arra jogosultak férhetnek hozzá, a dolgozóknak pedig csak a központi jogosultságkezelés biztosít megfelelően gördülékeny, hatékony hozzáférést a szükséges alkalmazásokhoz és adatokhoz. Az Icon IT-biztonsági üzletága, folyamatos növekedése révén, már 25%-kal részesedik a teljes céges árbevételből. Az üzletág sikerességét segíti, hogy az Icon HP platina partnerként az OpenView hálózat- és rendszermenedzsment szoftver csomagot alkalmazza a különböző vállalati informatikai folyamatok IT-biztonság szempontjából való kezelésénél.
Kulcsszavak: +céginfo Icon

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36