Ericsson-díj 2006: nyolcadik alkalommal díjazzák a pedagógusokat

forrás Prim Online, 2006. július 10. 18:36
Az Ericsson Magyarország idén immár nyolcadik alkalommal írta ki pályázatát az Ericsson-díj elnyerésére „A matematika és fizika népszerűsítéséért”, valamint „A matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” kategóriákban.
A cég 1999-ben díjat alapított azzal a céllal, hogy támogassa és erősítse a magyarországi matematikai és természettudományos alapképzés világviszonylatban is kiemelkedő színvonalát, igényességét. Az elismerésben azok a matematika és fizika tanárok részesülhetnek, akiknek tanítványai kiemelkedő teljesítményt értek el valamely jelentős tanulmányi versenyen, vagy akik a legtöbbet tették annak érdekében, hogy tanítványaikkal ne csak megismertessék, de meg is szerettessék ezeket a tantárgyakat.

A díjazandókra írásos javaslatot nyújthatnak be szakmai és társadalmi szervezetek, a javasolt tanár tevékenységét ismerő kollégák, tanítványok. Az ajánlásnak tartalmaznia kell a javasolt személy részletes szakmai jellemzését, különös tekintettel azokra a szempontokra, amelyek alapján a díjra érdemesnek tartják.

A pályázatokat a Bolyai János Matematikai Társulat ill. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat részére kell eljuttatni 2006. szeptember 15-ig.

Az Ericsson-díj erkölcsi és anyagi elismerés hat matematika- és hat fizikatanár részére egyenként 200,000 Ft értékben. A díjazottak szemelyét a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány határozza meg 2006. október 16-ig, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Ericsson-díjbizottságainak ajánlása alapján.

Kulcsszavak: oktatás díj Ericsson-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32