Sun: út az erőforrás alapú modelltől a szolgáltatás alapú modell felé
forrás Prim Online, 2006. július 27. 08:14
A Sun Microsystems Magyarország Kft. bejelentette, hogy a Lufthansa
Systems Hungária Kft. és a közte fennálló keretszerződés alapján közel
félmillió dollár értékű, UNIX platformra vonatkozó szolgáltatási
szerződést írt alá. A megállapodás értelmében a Sun biztosítja az
erőforrásokat a Lutfhansa által meghatározott feladatok - ticket
management, incidens menedzsment, változásmenedzsment,
platformmenedzsment, valamint a proaktív üzemeltetési feladatok -
elvégzéséhez.
A Sun Microsystems Kft. és a Lufthansa Systems Hungária Kft. együttműködése az erőforrás-alapú szolgáltatások terén nem teljesen újkeletű. Egy évvel ezelőtt a Lufthansa Systems Hungária Kft. úgy döntött, hogy a szervereinek üzemeltetését Magyarországon oldja meg. A feladathoz a vállalat első lépésben saját maga kísérelt meg megfelelő Solaris szaktudással rendelkező szakembereket találni. Az erőforrás helyzet végső megoldását az ez év elejétől sikeresen megvalósuló szelektív erőforráskihelyezés adta, mely szolgáltatást a Sun biztosítja. Ennek értelmében a Sun szolgáltatás-alapú üzemeltetési tevékenységet biztosít a cégnek, alapvetően rendszeradminisztrációs feladatok ellátásával, az aktuális igényekhez és átvett rendszerekhez folyamatosan méretezetten.
A Lufthansa Systems Hungária Kft.-vel aláírt keretszerződés legújabb megállapodása értelmében a Sun, az eddig megvalósuló szelektív erőforrás-kihelyezés modellről az év végére áttér a mindenre kiterjedő szolgáltatás-alapú modellre, amelynek keretében SLA (Service Level Agreement) alapon nem csupán a megrendelő által megadott igények szerinti szolgáltatást biztosítja majd integráns részeként a hazai üzemeltetési szervezetnek, hanem részt vesz a mérés-visszacsatolás-optimalizálás feladatokban, valamint teljes körűen felelni fog az IT rendszer által nyújtott szolgáltatások minőségéért.

Kapcsolódó cikkek
- Az Accenture-t építi a Vodafone integrált vállalatirányítási rendszerét
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- Megjelent az Adobe LiveCycle Enterprise Suite család
- A rEVOLUTION Iroda ++ 7.1 az e-adóbevallást is támogatja
- A rEVOLUTION Iroda ++ 7.1 az e-adóbevallást is támogatja
- Beszerzés - nyíltan
- Sun: Környezettudatos-e a hazai informatika?
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- Üzleti eredmények kkv-knál - HP technológiákkal
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49