Jóváhagyták a Bookline.hu tőzsdei bevezetési tájékoztatóját
Dietrich Tamás, az internetes könyvkereskedelemmel foglalkozó cég vezérigazgatója az MTI-nek korábban elmondta: részvénykibocsátást az idén nem valósít meg a vállalat. A tőzsdei bevezetés célja a cég ismertségének növelése, bár hosszabb távon tőkebevonást is terveznek új részvények kibocsátásával.
A Bookline.hu jegyzett tőkéje 327,5 millió forint. A társaságban két cég, a Forrás Rt. és az M-Metronic Bt. rendelkezik 21-23 százalékos tulajdonrésszel. A további tulajdonosok főleg 5 százalék alatti tulajdonrésszel rendelkező magánszemélyek, kivéve Márffy Györgyöt, a cég elnökét, és Földvári Gábor igazgatósági tagot, akik 8, illetve 16 százalékos tulajdonrésszel rendelkeznek.
A társaság 2005-ben 600 millió forint árbevételt ért el. Az árbevétel az idei év első félévében meghaladta az 500 millió forintot, és év végére várhatóan másfél milliárd forintra nő. A bevétel a következő években legalább 50 százalékkal emelkedik a tervek szerint. Az idén 10 millió, jövőre 100 millió, míg 2008-ra 200 millió forint profitot tervez a vállalat.
Kapcsolódó cikkek
- Lezárult a Bookline Nyrt. részvényeire tett vételi ajánlat
- 118 millió forint veszteséggel zárt a Bookline.hu
- Bookline: az igazgatóság támogatja a nyilvános vételi ajánlatot
- Bookline.hu: 118 millió forint veszteség
- A Bookline.hu augusztusban a tőzsdére megy
- A Bookline.hu 1,5 milliárd forint bruttó árbevételt tervez 2006-ra
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.