Idén is kiosztják az év internetes kereskedője díját

forrás Prim Online, 2006. augusztus 23. 11:08
Idén második alkalommal hirdették meg az Év Internetes Kereskedője Díjat. A megtisztelő címet a nyertes egy éven keresztül használhatja, nyereménye pedig egy, a támogatók által biztosított médiafelületekből álló online kampány. A versenyben bárki részt vehet, aki online kereskedelmi tevékenységet folytat, és az internetezők szavazatukkal támogatják.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az Inter-Európa Bank mint alapítók, valamint a Kirowski mint támogató 2005-ben közösen hívta életre az Év Internetes Kereskedője Díjat, amit minden évben az az internetes kereskedő vállalkozás kap, amely a vásárlók internetes szavazása, illetve a szakmai zsűri döntése alapján legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem területén, és a zsűri véleménye alapján a legjobbnak bizonyul.

A díj kiosztása előzetes internetes közönségszavazás, majd egy ezt követő üzleti, pénzügyi és marketing kritériumok alapján lebonyolított szakmai zsűrizés alapján történik.

2005-ben az Év Internetes Kereskedője Díjat a www.bookline.hu nyerte el, a szakmai zsűri a www.bortarsasag.hu internetes oldalt választotta az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjévé.

Az idei internetes közönségszavazás a www.evker.hu internetes oldalon folyik 2006. szeptember 15. és október 15. éjfél között, de a tavaly használt www.azevinterneteskereskedoje.hu oldal is tovább működik.

A közönségszavazás alatt nevezhető és értékelhető minden olyan termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesítő vállalkozás, amely Magyarországon cégbejegyzéssel bír, magyar nyelvű honlappal rendelkezik, függetlenül annak típusától (webáruház, marketplace, vagy a termék/szolgáltatás értékesítését lehetővé tevő egyéb honlap).

A szavazás után kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a legtöbb szavazatot kapott 30 vállalkozás közül - több körös elbírálás után - először kijelöli az általa legjobbnak minősített 10 e-kereskedőt, majd közöttük azt az egyet, aki megkapja az Év Internetes Kereskedője Díjat. A zsűri a döntéshez többek között értékeli a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználó-barátságot, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét, az ismertséget, és számtalan egyéb szempontot. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztja az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is.

A díj ünnepélyes átadására november 8-án kerül sor. Az év internetes kereskedője jogot szerez arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, valamint az alapítók és a támogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe veheti.
Kulcsszavak: IVSZ díj e-commerce

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32