Synergon: a Raiffeisen Bank befolyása 1,99 százalékra csökkent
A másik nagy tulajdonosi kört a Pannonplast és a vele összehangolt magatartást folytató Benji Kft. és Lazarus Zrt. alkotja, ezek együttesen mintegy 18,9 százaléknyi szavazattal rendelkeznek.
A Synergon jelenleg igazgatóság nélkül működik, mivel a folyamatosan változó tulajdonosi struktúra miatt a korábbi közgyűléseken nem sikerült irányító testületet választani. A jelölteknek a szavazatok kétharmadát kellene megkapniuk a megválasztáshoz.
A korábbi közgyűlésen még két másik tulajdonosi csoport küzdött a cég irányításáért: az egyiket a cég volt vezetői, Czakó Ferenc és Szalóczy Zsolt alkották, a másikat a cégben újonnan megjelent három magánszemély tulajdonos, Fintha-Nagy Ádám Sándor, Miholek István és Stauder Ernő Géza. Fintha-Nagy Ádám jelenleg a Synergon felügyelőbizottságának elnöke. Időközben e két csoport részesedése minimálisra csökkent a Synergonban.
A Synergon szeptember 8-ra rendkívüli közgyűlést hívott össze a tisztségviselők megválasztására. A közgyűlés napirendjén szerepel még az alapszabály módosítása, vezetői részvényopciós program elfogadása, valamint az igazgatóság felhatalmazása saját részvények vásárlására.
A Synergon-részvények a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában szerepelnek. A papírok szerdán délelőtt 885 forinton forogtak, 11 forinttal, 1,2 százalékkal alacsonyabban a keddi záró áruknál.
Kapcsolódó cikkek
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Synergon tőkét emel a cseh leányvállalatában
- Új stratégiát hirdet a veszteséges Synergon
- Synergon: kisebb bevétel, nagyobb veszteség
- Megsemmisített iratok - megszüntetett GVH-eljárás
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
- Synergon-Cisco: újra rendszerintegrátori együttműködésben
- A Synergon nem fizet osztalékot
- Synergon - egy vezérrel
- Synergon: Service Desk- és hálózatbővítés az EDS-nél
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.