Új, Intel technológián alapuló virtualizációs megoldás a Novelltől
A virtualizáció vállalati szintű támogatása
A Novell az Intel Virtualization Technology megoldást támogató SUSE Linux Enterprise Server 10 termékén futó Red Hat Enterprise Linux 4 rendszert a 3. (rendszermérnöki) szintig támogatja. Ennek értelmében a Novell műszaki támogatást nyújt a Xen virtuális gépeket felügyelő szoftver (hypervisor) számára, amennyiben az ügyfél problémába ütközik a Red Hat Linux virtuális példányának futtatása közben és a hiba nem reprodukálható natív, vagyis nem virtualizált környezetben. Ha az ügyfél virtuális SUSE Linux Enterprise Server 9 vagy 10 rendszert futtat, a Novell fejlesztői szintű támogatást nyújt a befogadó operációs rendszerhez, a Xen hypervisor szoftverhez, valamint a vendég operációs rendszerhez is. Emellett az Intel és a Novell együttműködik a hypervisor szoftverhez és az Intel Virtualization Technology hardverhez kapcsolódó összes hiba megoldásában is.
A SUSE Linux Enterprise 10 a Novell következő generációs nyílt vállalati platformja, és az első vállalati Linux-disztribúció, amely tartalmazza a Xen alapú virtualizációt. A Novell SUSE Linux Enterprise 10 tartalmazza a SUSE Linux Enterprise Server és SUSE Linux Enterprise Desktop termékeket, így biztonságos és megbízható alapot nyújt a vállalati felhasználóknak az asztali megoldásoktól az adatközpontokig. A platform kiegészül a Novell nemrégiben bejelentett online portáljával, a Novell Customer Centerrel, amely olyan eszközöket és automatizált szolgáltatásokat kínál, melyek használata leegyszerűsíti a licencelést és a frissítések kezelését, így csökkenti a rendszerfelügyelet költségét.
Az Intel Virtualization Technology (VT) hardvertámogatást nyújt a virtualizációs szoftverhez (Virtual Machine Monitor - VMM), csökkentve ezáltal a VMM beavatkozásának – így a bonyolult, számításigényes szoftverfordítási feladatok – szükségességét. Az Intel 2005 novembere óta szállít virtualizációs technológiájával ellátott processzorokat kiszolgálók és munkaállomások számára. Az Intel Virtualization Technology egy olyan többgenerációs fejlesztési terv első állomása, amely egyre nagyobb teljesítményű fejlesztéseket tartalmaz az Intel platformjaihoz, és többszintű védelmet biztosít az összes platformerőforrás – processzor, memória és I/O erőforrások – virtuális eléréséhez.
Elérhetőség
A Novell október végén próbaprogramot indít számos nagyvállalati ügyfél részvételével. A Novell Intel technológiáján alapuló virtualizációs megoldása várhatóan ezév végén lesz elérhető. A Dual-Core Intel Xeon platformon SUSE Linux Enterprise Server 10 virtualizációt futtató kiszolgálók már elérhetők az összes nagyobb számítógépgyártónál.
A Novell és az Intel a virtualizációs megoldás piaci népszerűsítése mellett együttműködik a Novell „Your Linux is ready” („Linux rendszere készen áll”) marketingkampányában is. További információ a http://www.novell.com/intel weboldalon érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- SAP-Novell: Közös Linux-támogatás
- Novell-SAP LinuxLab közös fejlesztés
- Intel-program a laptop-üzemidő növelésére
- Intelligens, automatizált nagyvállalati Linux-felügyelet
- Új SUSE Linux Enterprise Thin Client megoldás
- A Novell bemutatta legújabb nyílt vállalati megoldásait a BrainShare 2007 konferencián
- Novell Open Workgroup Suite: további előnyöket kínál az ügyfeleknek
- A HSBC bank is kihasználja a Novell-Microsoft megállapodás előnyeit
- Virtualizáció SUSE Linuxon SAP alkalmazásokhoz
- Az oktatásban is előretör a Linux
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.