Szeptembertől újra indult az IAESTE Hungary Csereprogramja

forrás Prim Online, 2006. október 28. 12:38
Az IAESTE Hungary idén is célul tűzte ki, hogy a lehető legtöbb magyar fiatalnak biztosítson külföldi gyakorlati helyet, amelyhez várják a régi és új cégek jelentkezését.
58 évvel ezelőtt tíz fejlett nyugat-európai ország összefogásának köszönhetően jött létre az IAESTE nemzetközi non-profit szervezet, a mérnökhallgatók szakmai gyakorlatcseréjének szervezetten történő lebonyolítására.
A Nemzetközi Szakmai Gyakorlatcsere Program mára a világ 85 országában működő diákcsere programmá vált, amely elindulása óta a világ minden tájáról, több mint 400 ezer diák számára biztosított lehetőséget szakmai gyakorlat teljesítésére.

Magyarországon 1983-ban alakult meg a Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete azzal a céllal, hogy az IAESTE célkitűzéseit hazánkban képviselje. Tevékenysé­gük közül, azóta is ez a legnépszerűbb és egyben a legfontosabb program, mind a hallgatók, mind pedig a programban résztvevő neves hazai vállalatok körében.

Ez a program alkalmat ad a diákok elméleti tudásának gyakorlati hasznosítására, más országok, kultúrák, emberek megismerésére.

A cserefolyamat működése egyszerű. Minden tagszervezet a saját országában gyakorlati helyeket biztosít egy cégnél, intézménynél külföldi diákok számára, amelyeket aztán a Nemzetközi Cserekonferencián cserél el azonos számú külföldi helyre. Ennek köszönhetően évente körülbelül 150-200 ma­gyar hallgató számára teszik lehetővé, hogy külföldön szerezzenek tanulmányaikhoz kapcsolható gyakorlatot. Így a felsőoktatásban tanulók nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodva térnek haza, hogy tudásukat itthon hasznosítsák.

A magyar cégek, intézmények évről-évre szívesen vesznek részt a programban. Az ide érkező külföldi diákok, azon túl, hogy segítik a munkatársak nyelvgyakorlását, új ötleteket, új látásmódot hoznak magukkal. A csereszám évről-évre növekszik, amely azt mutatja, hogy a Nemzetközi Gyakorlatcsere Program méltán népszerű Magyarországon, de azt is, hogy a cégek számára valódi pluszt ad egy messziről jött diák alkalmazása.
Kulcsszavak: IAESTE-hu karrier oktatás

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36