Vállalatvezetési tanácsok elsőkézből
Sikerrel zárult az IVSZ első KKV konferenciája
Egyed Géza, a GKM szakállamtitkára köszöntőbeszédében kiemelte: „Magyarországnak egyetlen lehetősége van az Európán belüli fejlődésre: A gazdaságot a tudásalapú társadalomra kell építenünk és a magas hozzáadott értéket képviselő ágazatokban kell az élre törnünk”. Beszédében kitért a GKM második Nemzeti Fejlesztési Tervben megvalósuló Gazdaságfejlesztési Operatív Programjára, amelyben kiemelt fontossággal bírnak az innovációs és K+F projektek, a megfelelő üzleti környezet, az ipari-üzleti parkok, a technológia inkubátorok és a start-up vállalkozásokat segítő infrastruktúrák támogatása. Az államtitkár hozzátette: Az IKT tartalom minden progresszív gazdaságfejlesztési program alapeleme kell, hogy legyen, a támogatások körében pedig olyan tevékenységek is bekerültek, mint a vállalatirányítási rendszerek beszerzése, az e-kereskedelemmel kapcsolatos fejlesztések (e-bizalom, minősítések, logisztikai háttér) valamint a hátrányos helyzetű térségek szélessávú infrastruktúra hálózatának kiépítése.
Novák Csaba (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség GVOP – IH, igazgató) az NFT2 pályázati lehetőségek és várható támogatási formákról szóló előadása a konkrétumokról szólt: hol, hogyan milyen források lesznek elérhetőek. Kitért arra is, hogy mik lesznek a második NFT intézkedéseinek technikai, gyakorlati részletei: Lesznek-e könnyítések-nehezítések a vállalkozóknak szóló pályázatok végrehajtása, pályáztatása során, illetve hogyan juthatunk hozzá a tervezett tőke/hitelprogramokhoz.
Az Állami hitelprogramokról, tőkeprogramokról Aladics Sándor (Magyar Fejlesztési Bank, vezérigazgató-helyettes) beszélt. Az MFB és kapcsolódó cégei által kezelt hitel és tőkeprogramok bemutatása konkrét adatokkal, az MFB 2007 évi terveinek felvázolása. Ez utóbbiban az IVSZ-nek is lehet szerepe: A fejlesztési bank 2007-ben elindít ágazati hitelprogramokat is, amelynek keretében mintegy 3mrd forinttal szeretnék az infokommunikációs iparágat forráshoz juttatni. Az IVSZ 2006 tavasza óta együtt dolgozik az MFB kollégáival a program kidolgozásán, ez a munka így a jövő év elejétől új lendületet vehet és reményeink szerint 2007-ben az IVSZ közreműködésével valósulhat meg az IKT hitelprogram.
Az Elérhető pénzügyi források, hitelek címmel tartott előadást Katona Ágnes, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány hitelezési igazgatója, melyben az előzőhöz kapcsolódóan az egyéb pénzügyi források és hitelprogramok gyakorlati oldalról történő bemutatására, kiemelten a mikro- és kisvállalkozások hitelkérdéseire koncentrált.
Rétfalvi György (ITDH, vezérigazgató) a Külpiaci megjelenés lehetőségeiről beszélt: Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, hogy az európai informatikai kiállítások látogatásához a KKV-k támogatást kapjanak, az ITDH tevékenysége hogy tudja segíteni a kisebb cégek napi munkáját, illetve milyen hatékonysággal működnek a rendszeresen szervezett üzletember-találkozók. A 2007 évi tervekről szólva Rétfalvi György megemlítette, hogy szeretnének cégre szabott exportsegítő programot elindítani, amely során egy-egy cég közvetlen és hatékony segítséget kap a külpiaci megjelenéshez.
Árva Tímea (Árva és Sótonyi Ügyvédi Iroda) előadásában átfogó képet kaphattunk arról, hogy a társasági törvény 2006-ban történt változásai milyen konkrét, gyakorlati következményekkel járnak. Ugyancsak az idei változásokra koncentrált „Adóügyek, változások” című előadásában Vincze Márta (Navigator kft. igazgató) a garantált minimálbér és az elvárt járulékfizetési minimum tudnivalóiról, a foglalkoztatóválasztási lehetőségeiről, a tagi hitel lehetőségeiről szólt. Az előadás kifejezetten azokra a fontos körülményekre, lehetőségekre koncentrált, amelyeket 2006. december 31-ig lehet csak kihasználni.
Wolf Gábor (Marketing Commando) a hatékony kisvállalati marketingeszközökről szóló eladásában konkrét tanácsokkal, javaslatokkal szolgált, hogy az IKT KKV cégeknek is érdemes marketing- és PR-eszközöket használni. Kátai Szabolcs, az IVSZ szakértője az IKT piac jellemzőiről, várható trendjeiről tartott előadást.
Vityi Péter (Microsoft Magyarország, vezérigazgató) és Veres Zsolt (SAP KKV kereskedelmi igazgató) a multinacionális vállalatok és a KKV-k lehetséges együttműködési területeit vázolták fel.
A KKV konferencia prezentációi
Kapcsolódó cikkek
- Fizetni vagy nem fizetni – ez itt az info-kérdés
- IT-piac: A szolgáltatási szektor a legerősebb
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- Grepton Folyamatok e-Z-ig Szakmai Konferencia
- Forum Nokia technológiai napok Magyarországon
- Ismét magyar tag a legnagyobb európai infokommunikációs szövetség elnökségében
- Systems' Day konferencia - először
- IDC: Adattár-virtualizációs és adatközpont konferencia 2007
- Marketing 2.0: üzenetek helyett dialógus
- Májusban Budapest a projektmenedzsment világ fővárosa
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.