Jó lesz-e útdíjat szedni a budapesti belvárosban?
Abban teljes egyetértés van a hazai közlekedési szakemberek és közlekedéspolitikusok között, hogy a jelenlegi zsúfoltságot meg kell szüntetni Budapesten, amihez azonban számos, néha szögesen szemben álló érdeket kell figyelembe venni. Egyes vélemények szerint a forgalom gyorsítása és a tömegközlekedés fejlesztése hozhat enyhülést. Mások viszont úgy vélik, hogy más nagyvárosokhoz hasonlóan útdíjat kell szedni azoktól az autósoktól, akik a város legbelső részére behajtanak.
Az elmúlt 15 évben 9,5 százalékkal csökkent Budapest lakossága elsősorban az agglomeráció településeire való kiköltözés miatt. Ez drasztikusan megnövelte a kimenő és bejövő forgalmat. A gépkocsik száma is egyre csak emelkedett, s mára elérte a 360 darabot ezer lakosra vetítve. S bár a tömegközlekedés naponta 3,5 millió utast szállít, az utasok száma fokozatosan csökken, s a tömegközlekedés aránya a teljes városi forgalmon belül 60 százalék alá került. A főútvonalakon kialakuló dugókat elkerülni igyekvő járművek miatt a mellékutcákban megnőtt a forgalom és a baleseti kockázat. Ma a fővárosban 51 ezer közterületi parkolóhelyet tartanak nyilván, amelynek 20 százalékát (!) mozgássérült-igazolvánnyal veszik igénybe. A főváros 4500 P+R parkolóhelyet alakított ki, de ezeknek csak a tizedét őrzik. A parkolási rendszer is átalakításra vár, hogy az onnan befolyó pénzek jól láthatóan visszajussanak a közterületi fejlesztésekbe - vázolta az alaphelyzetet Pásti Imre, a Fővárosi Önkormányzat Közlekedési Ügyosztálya Forgalomtechnikai alosztályának vezetője.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.