Roma tehetséggondozó program IBM támogatással

forrás Prim Online, 2007. január 29. 14:28
Az IBM segítségével a Hungarian Business Leaders Forum elindította a ROMASTER tehetséggondozó programot, amely pályázat alapján legalább négy évig anyagi támogatást, mentort és gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít olyan, magukat roma származásúnak valló, tehetséges középiskolás diákoknak, akik vállalják, hogy a középfokú befejezése után főiskolai, illetve egyetemi tanulmányokat folytatnak jogi, műszaki, gazdasági, vagy üzleti területeken.
Jelenleg nagyon kevés roma származású diák jut el az egyetemi diploma megszerzéséig, ezért a program létrehozói azt tartják a legfontosabb feladatnak, hogy növeljék a továbbtanulni vágyó diákok esélyeit a felsőoktatási intézményekhez történő bejutásra, és már a középiskolai tanulmányok alatt bátorítsák, segítsék őket. A cél, hogy a roma társadalomban tovább fejlődjön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség, amelynek tagjai példát is mutatnak a még iskolakezdés előtt álló roma fiataloknak, versenyképes tudással várják a munkaadók által felajánlott lehetőségeket, vagy saját vállalkozásukon keresztül vesznek részt a versenyképes gazdaságban.

A Romaster keretei között hosszú távú, a diploma megszerzéséig tartó kapcsolat épül a kiválasztott diákok és a támogató cég között, amelynek eredményeként a tanulók betekintést nyernek a vállalat működésébe és kultúrájába, így felkészültebbé válnak a munka világába történő integrációra. Legalább ennyire fontos, hogy az alkalmazottak is megismerik a diákok hátterét, amely a még jobb megértést segíti elő. A Romaster programra a diákoknak kell pályázni, iskolájuk ellenjegyzésével. A jelentkezéshez szükséges információ a www.hblf.hu honlapon érhető el.

Paál Péter, az IBM vezérigazgatója elmondta: „A társadalmi helyzet meghatározó eleme a képzettségi szint, s ez a megállapítás százszorosan igaz egy olyan környezetben, amely a tudásalapú gazdaság felé halad. Akinek nem jut lehetősége a tanulásra, ismereteinek bővítésére, menthetetlenül lemarad, elhelyezkedési esélyei drámaian csökkenek, és a társadalom peremére kerül. Az IBM-nél elfogadjuk és értékeljük munkatársainak sokszínűségét, valamint mindazokét, akikkel kapcsolatba kerülünk. Minden kollégánktól elvárjuk diszkrimináció nélküli környezet biztosítását, és programokat dolgozunk ki a befogadó munkahely megteremtésére. Összhangban a cég elveivel, a magyarországi roma népesség szociális helyzetének javítását kiemelkedő társadalmi feladatnak tartjuk, amelynek megoldásához kölcsönös nyitottság, megértés és hosszú távú elkötelezettség szükséges.”
Kulcsszavak: oktatás szponzor IBM-hu

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36