Deutsche Telekom: kompromisszumos javaslat a tárgyalásokon
Emellett a DT új munkahelyteremtést is kilátásba helyezett, ahol azonban az alkalmazottak már kezdettől kevesebbet fognak keresni.
A tárgyalásokat a javaslat után elnapolták, újabb tárgyalási időpontot egyelőre nem tűztek ki.
A negyedik tárgyalási fordulót kiterjedt figyelmeztető sztrájkok kísérték a cégnél, ebben Németország-szerte mintegy 12 ezren vettek részt. A ver.di már korábban a sztrájk további kiszélesítésével fenyegette a Deutsche Telekomot, ha nem sikerül megegyezni.
Ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások, a konszern az átalakítást a munkavállalói oldal hozzájárulása nélkül is végrehajtja, mondták korábban a DT-nél .
René Obermann vezérigazgató a T-com vezetékes részleg teljes szétdarabolását tervezi, majd egy önálló társaság létrehozását - ez lenne a T-Service -, amelybe a T-Comból, a T-Systemsből és a T-Mobile-ból mintegy 25 ezer dolgozót tömörítenének, és a teljes létszám elérné az 50 ezer főt. A heti munkaidő az eddigi 34 óra helyett 38 óra lenne itt, és a T-Service-ben - legalábbis az eredeti elképzelések szerint - többek bére még a korábbinak a 60 százalékát sem érné el. A cég pénzügyi vezetője szerint az itt újonnan munkát kezdő műszakiak fizetését a korábbi 34 ezer helyett évi 20 ezer euróban állapítanák meg. A változtatások végrehajtásával mintegy 900 millió eurót akar megtakarítani a konszern vezetése.
Kapcsolódó cikkek
- Negyedik hetében a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Nincs elmozdulás a Deutsche Telekomnál
- A ver.di elutasította Deutsche Telekom vezetésének újabb ajánlatát is
- Az oroszok keresik a beszállás lehetőségét a Deutsche Telekomba
- Már politikusok is követelik a Deutsche Telekom-konfliktus megoldását
- Kedden 16 ezren sztrájkoltak a Deutsche Telekomnál
- Kiszélesedett a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Péntektől sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Deutsche Telekom - erőteljes első negyedévi profitcsökkenés
- A ver.di vállalati ügyfeleinél "fogja meg" a Deutsche Telekomot
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.