Tizenegyedszer gyűltek össze a magyarországi Oracle-felhasználók
Míg a 70-es és 80-as évek versenykörnyezetében elsősorban a termelés automatizálása, a minőség növelése (pl. TQM), a számítógépek megjelenése, a csapatmunka kialakítása és a folyamatok optimalizálása jellemezte a hatékonyságnövelés főbb irányait, addig a 90-es évektől – a globalizáció erősödésével – a vállalatok rugalmas működését gátló belső és külső határok fellazítását lehetővé tevő szervezési megoldások – pl. folyamatköltség-számítás, idő-alapú verseny, kiszervezés, rugalmas szervezetek – kerültek előtérbe.
A hagyományos felépítésben a cégek hatékonysági faktorai között első helyen szerepelt a méret, az átlátható és jól definiált szerepek, a specializáció és a kontroll. Mára ezek mellett a gyorsaság, a rugalmasság, az integráltság és az innováció került a középpontba, és kialakultak az ezeket lehetővé tevő vállalati struktúrák is: a horizontális vállalatszervezést jellemző projektszervezetek, teamszervezetek, autonóm munkacsoportok, illetve az újfajta munkaszervezés jegyében a folyamatmenedzsment.
A határok nélküli versenyben a cégeknek széles látókörű „globális menedzserekre” van szüksége, amelyeknek gondolkodásmódját a folyamatorientáltság és a változások állandó szem előtt tartása jellemzi, személyes adottságok terén rugalmassággal, empátiával és döntésképességgel vannak felvértezve, menedzseri kvalitásaik közt pedig megtalálható a csapatszemlélet, illetve az állandó verseny és az új helyzetek kezelésének képessége. Dobák Miklós előadása végén hangsúlyozta, hogy mindezekben a szervezeti változásokban különösen nagy szerepe van az informatikának, hiszen a modern technológiai eszközök, üzleti alkalmazások nélkül mindezek a folyamatok nem lennének megvalósíthatóak.
Füzes Péter, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója az „Oracle stratégia a konszolidálódó informatikai piacon” című előadásában Domák Miklós gondolataihoz csatlakozva arra mutatott rá, hogy szoftverpiacon zajló konszolidáció a cégek globális működésből fakadó természetes folyamat, mivel a piaci szereplők egyre inkább egységes, egymással együttműködő elemekből álló, alacsony költségekkel működtethető, rugalmasan bővíthető informatikai megoldásokat igényelnek, amelyekre hosszú távon építhetnek, és folyamatos fejlesztésük is biztosított. A szoftverpiacon a kínálati oldalt a korábbi években túl sok cég, speciális és egyedi megoldás, kockázati tőke befektetés és tőzsdei bevezetés jellemezte, amelyek nem feleltek meg a határok nélküli működés elvárásainak, és nem működtethetők profitábilisan.
A konszolidáció eredményeként a szoftverszállító cégek a szélesebb portfólió-szoftvereknek köszönhetően magasabb profitrátát érhetnek el, mivel a fix költségeket nagyobb vevőkörre terjeszthetik ki. Míg az 5 milliárd dollárnál nagyobb forgalmat lebonyolító cégek átlagos profitrátája megközelítette a 40%-ot, addig ez az arány 1 és 5 milliárd dolláros forgalom között már csak 19%, 100 millió és 1 milliárd dolláros forgalom között 12%, 100 millió dollár alatt pedig -7% volt.
A cégek egyre gyakrabban találják magukat szemben azzal, hogy az üzleti környezet gyorsabb ütemben növekszik a vállalat fejlődési lehetőségeihez képest, így a felkészületlenség az elszalasztott növekedési lehetőség miatt a teljesítmény és a versenyképesség relatív romlását, majd ebből következően az innováció lassulását eredményezi. Mindez jelentős hátrányt jelent annak fényében, hogy 2006-ban a globális vállalatok 32%-a a stratégiai prioritásaik között az első helyen tartja számon az innovációt, illetve 72%-uk a három legfontosabb terület közt említi.
Az Oracle növekedési stratégiája két pillérre, az innovációra és a felvásárlásokra épül.
A fejlesztések elsősorban a számítóhálós rendszerek (grid computing), a Fusion Middleware köztesszoftverek, a Fusion Applications vállalati alkalmazások és az üzleti intelligencia megoldások irányába mutatnak. A 2004 óta végrehajtott 28 akvizíció minden területen erősítette a vállalat versenyképességét (pl. az i-flex a bank szektorban, a Siebel a CRM terén, a Retek a kereskedelmben, a Hyperion az üzleti intelligenciában, stb). Mindezeknek köszönhetően jelenleg az Oracle az egyetlen olyan vállalat, amely teljes körű – az adatbázisra, a köztesszoftverre, a fejlesztőeszközökre, az alkalmazásokra és a konzultációra is kiterjedő – portfolióval rendelkezik. Ennek eredményeként az Oracle az utóbbi években minden terülten kiemelkedő, a piaci átlagot és versenytársait jócskán megelőző növekedést tud felmutatni.
Kapcsolódó cikkek
- Új értékesési vezető az Oracle-nél
- Fizetni vagy nem fizetni – ez itt az info-kérdés
- Az Oracle 2007-es Partner Díjának nyertesei
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- Grepton Folyamatok e-Z-ig Szakmai Konferencia
- Forum Nokia technológiai napok Magyarországon
- Systems' Day konferencia - először
- IDC: Adattár-virtualizációs és adatközpont konferencia 2007
- Marketing 2.0: üzenetek helyett dialógus
- Májusban Budapest a projektmenedzsment világ fővárosa
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.