Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
A kis feleadatok témaköre jellegében alapvetően eltért a fenti nagy feladattól, így pl. webdesign vagy webchat témakörökben lehetett további pluszpontokat, illetve különdíjakat nyerni.
A versenyen 21 csapat indult, amelyek közül az Evosoft Giczi György, Lipták Olivér és Virág Imre által képviselt csapata vitte el a trófeát. Második helyezést ért el az mEkf (Miskolci Egyetem és Eszterházy Károly főiskola) csapata, amelyet Túrócy Attila és Csirmaz Péter képviselt. A harmadik helyezést a BME.NET csapata érte el; a csapat tagjai Waszlavik Márton, Ritzinger Péter és Melkó Tamás voltak. Az első helyezett diákcsapat a BME PöttyNet fantázianevet viselő csoportja lett, amelyet Deák Gábor, Kátai Sándor és Zavarkó Gábor képviselt.
„A BME-n működő MSDN Kompetencia Központban öten foglalkozunk webes technológiákkal. Azt tapasztaltuk, hogy itthon sokkal több kifejezetten jó ASP.NET fejlesztő van, mint ahányan ismerik egymást, ahányan tudnak egymás munkájáról. Nagyon régóta szerettünk volna egy olyan jellegű eseményt, melyen a hazai ASP.NET fejlesztők találkozhatnak, és együtt gondolkozhatnak, szórakozhatnak; ami felkavarja ezt az állóvizet. Most, a webfejlesztői verseny után úgy érzem, hogy ez sikerült. Örömmel tapasztaltuk, hogy a résztvevők kifejezetten érdeklődőnek bizonyultak egymás megoldásai iránt és a versenyről alkotott visszajelzéseik is pozitívak. Ennek nagyon örülök, mindezek fényében jövőre is érdemes a versenyt megszervezni” – értékelte az eseményt Dávid Zoltán, az MSDN Kompetencia Központ webfejlesztési szakértője.
A verseny további helyezettjei kategóriák szerint:
- Algoritmus: Agysejt (ELTE)
- Design: SD Team (Pannon Egyetem)
- Technológia: Evosoft (Evosoft)
- Legkreatívabb csapata: Sense/Net Team (Sense/Net)
- Legrugalmasabb csapat: Arranque Destacamento (ELTE)
- Legvidámabb csapat: Lippione Boys (Eszterházy Károly Főiskola / Illyés Gyula / Pannon Egyetem)
Június 1-től a verseny honlapján megtekinthetők a versenyen készített videó anyagok is, többek között egy összefoglaló híradás a verseny egészéről és 18 „valóságshow” a 24 órás megmérettetés legemlékezetesebb részeiről és a résztvevőkről
Kapcsolódó cikkek
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- Intel-technológiát oktatnak a BME-n
- Imagine Cup 2007 – Megvan a legjobb magyar csapat!
- MS: IT-vakáció a Balatonon diákoknak
- Microsoft-program a frissdiplomások elhelyezkedésének megkönnyítésére
- Svéd siker a 24 órás programozó-versenyen
- Megkezdődött a VII. BME 24 órás Programozóverseny
- Microsoft: Korlátlan lehetőségek Magyarországon is
- Lezajlott a VII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny előválogató fordulója
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jövő programozói versenyeztek
A régió legjobb egyetemista és középiskolás programozói mérték össze tudásukat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett Regionális Programozói Csapatversenyen. A résztvevők számot adhattak arról, rendelkeznek-e naprakész informatikai tudással és hogyan tudnak csapatban dolgozni.
Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.
Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival
Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.
Az állam megteheti, hogy digitalizál, kérdés, hogy miként fogjon hozzá
A modern közigazgatás támogatja a modern gazdaságot, és a kormányok és a közszféra szervezetei is haladnak a digitális átalakulás útján. Most azonban gyorsítaniuk kell a tempón, és dolgozniuk kell azon, hogy megfeleljenek állampolgáraik elvárásainak. A KPMG a Global Tech Report 2024 adatai alapján igyekezett választ adni a digitális közigazgatással kapcsolatos aktuális kérdésekre, és felvázolni azokat a lehetséges lépéseket, amelyeket a kormányzati tisztviselők tehetnek meg a digitális átalakulás érdekében. Az adatok 118 kormányzati technológiai vezető és döntéshozó válaszain alapulnak, többségében (60%) Európából, továbbá Ázsia és a Csendes-Óceán térségéből (21%), valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerikából (19%).
A félelem és a kapzsiság irányítja a kriptopiacot
A befektetői hangulat jelentősen befolyásolja a kriptovaluták értékét a metaverzum kriptopiacán visszaeséskor – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem új kutatásából.