Összefogás után per: az LG beperelte a Hitachit

Kiss Ádám Zoltán, 2007. június 18. 18:33

A világ második legnagyobb plazmatévé-gyártója előbb együttműködési megállapodást kötött a Hitachival, majd hirtelen váltással beperelte szabadalmainak engedélynélküli felhasználása miatt.

A plazmapiacon eluralkodó pánikhangulat újabb jele, hogy a még résztvevő vállalatok sorra perelik be egymást. A még megmaradtak, mivel sok nagy, köztük a Sony, vagy a Philips már teljesen megszüntették ilyen irányú érdekeltségeiket. A Sharp ugyanebben a hónapban perelte be a tajvani HannStar-t, majd a Hitachi az LG-t. Válaszképpen az LG most beperelte hat szabadalom megsértéséért a Hitachi America-t, de egyben a Fujitsu Hitachi Plasma Display nevű vegyes vállalatot is. A háttérben egyértelműen az egész iparág drámaian lassuló eladásai állnak, és a rivális LCD technológia lendülete. Az LCD-k egyre nagyobbak és olcsóbbak, és nem küzdenek a plazma technológiai problémáival, mint például a néhány év után bekövetkező kontraszt és élességvesztés, ami többmilliós, de akár csak százezres készülékek esetében elfogadhatatlan. Mindez együttesen a januártól márciusig tartó időszakban az előző évhez képest 28 százalékos, 1,3 milliárd dolláros visszaesést okozott. Ez természetesen meglehetősen kellemetlenül érintette a Panasonic márkáról közismert Matsushita Electric Industrial utáni második legnagyobb szereplőt, az LG-t ,mely gyárbezárásra és kínálatának szűkítésére készül a közeljövőben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32