Változások várhatók a Yahoo igazgatótanácsában is

Kiss Ádám Zoltán, 2007. június 23. 13:46

Az elemzők szerint Terry Semel elnök távozásával koránt sincs vége az átalakulásnak, a vállalatirányításban legalább ilyen fontos igazgatótanács összetételében is jelentős változások várhatók.

Az évről évre egyre rosszabbul teljesítő Yahoo igazgatótanácsa a folyamatos piacvesztés és a stratégiailag fontos új lehetőségek kihagyása mellett 71 milliós jutalmat szavazott meg Terry Semelnek, úgy téve, mintha minden a legjobb úton haladna. A vállalat múltheti részvényesi közgyűlése ugyan változatlanul hagyta a vezetői struktúrát, de nagy kérdés, hogy az új elnök, Jerry Yang ezt hosszútávon mennyire képes tolerálni. Semel az extra méretű jutalom mellett a vezetői székben majd félmilliárd dollárt keresett. Ennek fényében még érdekesebb távozása, hiszen az ilyen összegek egy vezető tehetségét hivatottak elismerni. Egyes elemzők szerint a vállalat saját magát hitegette ezzel a struktúrával, elhitetve, hogy minden rendben megy, miközben a vállalat leértékelődött. Semel távozásával azonban a vezetői felelősségben osztozók eddigi munkáját is át kell értékelni. A cég ugyan nagy lehetőséget kapott a MySpace 12 milliárd dolláros megvásárlásával, ám ha létrejön az üzlet, a cég nem készpénzzel fizet, hanem részvényekkel, tehát úgy is fogalmazhatunk, hogy nem a Yahoo veszi meg a MySpace-t, hanem annak tulajdonosa, Ruper Murdoch vásárol 25 százalékos részesedést a Yahooban.

Kulcsszavak: Yahoo CIO +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32