eBay: 50%-kal nagyobb profit egyre kevesebb aukció mellett

Kiss Ádám Zoltán, 2007. július 20. 12:46

Az eBay az év egyik meglehetősen lanyha értékesítési időszakában, a júniussal végzödő három hónap alatt 50 százalékkal növelte nyereségét, pedig egyre kevesebb az aukció az oldalain.

A június végével befejeződő negyedévben ezzel a cég elérte a 376 millió dolláros tiszta nyereséget. A cégnél ezek szerint egyre nagyobb bevételek származnak az aukciókból, mivel a nyereség java mégiscsak ebből származik, de jelentős részét teszi ki a vállalat tulajdonában levő PayPal online fizetési rendszer is. A PayPal olyan sikeresen ötvözte a biztonságot, a személyes adatok védelmét és a gördülékeny bankkártya alapú fizetéseket, hogy a biztosítási szolgáltatást is nyújtó leányvállalat szolgáltatásait ma már jelentős mértékben veszik igénybe az eBayen kívül is. Ennek köszönhetően nem kevesebb, mint 34 százalékkal növelte profitját ez a cégrész ugyanebben a negyedévben. Jól teljesített a szintén eBay tulajdonú Skype, megduplázta bevételét, ezzel ebben negyedévben elérte a 90 millió dolláros bevételt. Az eBay időközben agresszív részvény-visszavásárlási folyamatba kezdett, 344 millió dollárért 10 millió részvényt vásárolt fel, az akció végén a felvásárlás költségei elérhetik a 2 milliárd dollárt is.

Kulcsszavak: eBay +céginfo e-commerce

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32