Az e-gazdaságot támogatják a román távközlési tárca által irányított strukturális alapok
Az információtechnológia alkalmazását, a korszerű elektronikus közszolgáltatások fejlesztését, hatékonyságuk növelését, valamint az e-gazdaság fejlesztését támogatják a román távközlési tárca által irányított uniós strukturális alapok - mondta Winkler Gyula, a tárca vezetője Kolozsváron.
A miniszter a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétvégi Országos Önkormányzati Konferenciáján hangsúlyozta: ezek az alapok a gazdaság versenyképességének emelését szolgáló Operatív Program részét alkotják. Felhívta a figyelmet: Erdély fejlődése szempontjából nagyon fontos, hogy a magyar irányítású önkormányzatok Romániában hatékonyan hívhassák le majd a strukturális alapokat.
Ez azonban nem cél, hanem eszköz - tette hozzá a miniszter, megállapítva: ahhoz, hogy Erdély versenyképességét növelni lehessen, szükség van modern kommunikációs eszközökre. A távközlési tárca által irányított uniós strukturális alapok támogatják az információtechnológia alkalmazását, a korszerű elektronikus közszolgáltatások fejlesztését, valamint az e-gazdaság fejlesztését - mondta.
Ezek többet jelentenek, mint a számítástechnikai eszközök beszerzése - vélekedett Winkler, aki szerint olyan hálózatot kell kialakítani, amely az e-tanulás, az e-gazdaság, az e-kormányzat szolgáltatásait fejleszti. A tervek szerint novemberben a kis- és középvállalkozóknak, valamint a civil szervezeteknek, januárban-februárban pedig az önkormányzatoknak szóló pályázati kiírás jelenik meg - jelezte a távközlési miniszter.
Winkler Gyula felhívást intézett a romániai magyar vezetésű önkormányzatokhoz: egyeztessenek a tervezett információtechnológiai fejlesztésekről a területükön működő vállalkozásokkal, civil szervezetekkel. Szerinte így kialakulhat egyfajta partnerségi viszony, a novemberi kiírást követően a pályázók, a vállalkozók és a civil szervezetek az önkormányzatokkal összehangolva alakíthatják a fejlesztést. Ezáltal fokozható a strukturális alapok hatékony felhasználása, és növelhető a versenyképesség - mondta a miniszter.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.