Freesoft: 1,4 milliárd forint értékű támogatási szerződés

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 23. 09:01

A Freesoft 100 százalékos leányvállalata, a Humansoft Kft. bruttó 1,4 milliárd forint értékű, 5 évre terjedő támogatási szolgáltatás nyújtását kezdte meg dél-dunántúli egészségügyi intézményekben - tájékoztatott a Freesoft a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A Humansoft Kft. a dél-dunántúli régióban 9 egészségügyi intézményt felölelő, 1 milliárd forintot meghaladó összértékű informatikai projektet valósított meg a Humán Erőforrás Fejlesztés Operatív Program keretében. A projekt zárásával megkezdte az 5 évre szóló támogatási szolgáltatás nyújtását, amelynek összértéke bruttó 1,4 milliárd forint.

A szolgáltatás során több mint 30 alkalmazáshoz biztosít szoftver- és jogszabálykövetést, valamint help-desk és üzemeltetési szolgáltatásokat, melyek kiterjednek a 4500 felhasználóból, 36 helyszínből és közel 100 darab szerverből álló teljes rendszerre.

A tőzsde B kategóriájában jegyzett Freesoft tavaly októberben vásárolta meg a Humansoft Kft. 32,25 millió forint névértékű 100 százalékos tulajdoni részesedést jelentő üzletrészét.

A Humansoft Kft. árbevétele 2006-ban valamivel több mint 8 milliárd forintot tett ki, 2007-re pedig 7,5-8 milliárd forint szerepelt a menedzsment terveiben.

A Freesoft a tőzsdei gyorsjelentése szerint 2007 első felében 357 millió forint veszteséget könyvelt el, szemben az előző év hasonló időszakában elszámolt 183 millió forint veszteséggel. A cég árbevétele 39 százalékkal 990 millió forintra csökkent részben a belföldi állami megrendelések elmaradása miatt. Az árbevétel 33,5 százalékát adták a leányvállalatok, amelyek 85 millió forint üzemi veszteséggel zárták a félévet.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32