Központosított tender informatikai tárolók szállítására
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) nettó másfél milliárd forintkeretösszegű tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki nagy teljesítményű informatikai tárolórendszerek szállítására.
A Közbeszerzési Értesítő szerint a megbízást 2008. március 27. és 2011. augusztus 28. között, mintegy 3,5 év alatt kell teljesíteni.
Az eljáráson olyan pályázó jelentkezését fogadják el, amelynek a közbeszerzés tárgya szerinti 2007. évi forgalma legalább nettó 160 millió forint legyen. Emellett a jelentkezőnek az elmúlt három évben összesen legalább öt, ám három különféle jogi személy részére végzett referencia munkát fel kell mutatnia, amelyek közül legalább egy értékének meg kell haladnia a nettó 15 millió forintot, a továbbiak értékének pedig el kell érnie az 5 millió forintot.
A kiíró az ajánlatokat február 18-ig várja, míg az ajánlattételre kiválasztott jelentkezők legkésőbb február 26-ig kapnak értesítést. Az ajánlatok bontásának tervezett ideje március 5., az eredményhirdetésre március 19-én, míg a szerződéskötésre 2008. március 27-én kerülhet sor.
A beszerzést az EU Schengen Alapjából, a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretéből, valamint az EGT Finanszírozási Mechanizmus keretéből és a Nemzeti Fejlesztési Terv II-ből finanszírozzák.
Kapcsolódó cikkek
- Önkormányzati beszerzések új módszerrel
- USA: 50 milliárd dolláros állami szerződés 29 vállalattal
- Alkalmatlanság miatt felfüggesztették a személyügyi rendszer pályázatot
- Közbeszerzési eljárás kormányzati információs rendszerre
- Tendert nyert az Axis
- A Technotrade a PM hivatalos szállítója 2010-ig
- Bemutatkozott a PPP-tanácsadó Winsdom
- Atigris: központosított közbeszerzési keretmegállapodás
- Az Idom 2000 Rt. nyújtja a választásokhoz szükséges alkalmazásokat
- D-Link hálózati eszközök már a közbeszerzésben is
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.