Sarkozy: követendő példa Németország
A francia elnök további együttműködést szorgalmazott a két ország között. A példák között említette az űrprogramokat, az elektromos hálózatok regionális egyesítését és cserediákprogramot. Az információs technológiai együttműködés is fontos terepe a kapcsolatoknak, közösen kellene megépíteni a világ legerősebb számítógépét - tette hozzá.
Franciaország ugyanolyan reformokat szeretne végrehajtani, mint néhány éve Németország, az ország elkötelezett a átalakítások folytatásában - hangsúlyozta Nicolas Sarkozy.
A francia elnök után felszólaló Angela Merkel szintén kiemelte a két ország szoros együttműködését, egyebek mellett az információtechnológiában.
A német kancellár szerint Európa soha nem volt olyan bonyolult, mint ma, hiszen 27 országnak kell együttműködnie. Ha egyszer Franciaország és Németország nem ért egyet, akkor egész Európában is nehéz egységet teremteni - tette hozzá.
Nicolas Sarkozy és Angela Merkel egyetértett abban, hogy országaik együttműködésének az európai érdekeket kell szolgálnia.
Az 1986 óta évente megrendezett CeBIT hétfői megnyitóján beszédet mondott többek között José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója is.
Kapcsolódó cikkek
- Nem veszélyezteti az IT-szektort a világgazdasági visszaesés
- Sztrájk a nyitónapon
- 8,9" Asus Eee idén nyáron Európában
- TomTom IQ Routes: az aktuális átlagsebességen alapuló útvonal-kalkulációs eljárás
- CeBIT 2008 - Trend Micro: Fókuszban a webes fenyegetések és az adatszivárgás
- Ballmer, Barroso, Merkel, Sarkozy a CeBIT megnyitón
- CeBIT 2008: kisebb területen kevesebb kiállító
- Samsung termékek a CeBit-re és IT Brandshop megnyitó
- D-Link a CeBIT-en: digitális otthon, hackerszakértők kerekasztala
- NECDisplay Solutions termékek a CeBIT 2007 kiállításon
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.