Start-cél győzelem a SOA-bevezetéseknél
Az Alerant Informatikai Zrt. és BCA Hungary új szolgáltatása, a SOA Start segítségével a nagyvállalatok saját környezetükre vonatkozóan vizsgálhatják meg egy lehetséges szolgáltatásorientált architektúra kialakításának céljait, ráfordítási igényét, s az induláshoz testreszabott SOA-bevezetési koncepciót dolgozhatnak ki.
Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a SOA-szemléletű nagyvállalati infrastruktúrák képesek választ adni az IT előtt álló új típusú kihívásokra. „Azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb informatikai vezető elgondolkodik a SOA-szemléletű infrastruktúra kialakításán, nagyon fontosnak tartja, hogy megtudja, milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat ez számára – mondta a bejelentés kapcsán Darmai Gábor, az Alerant Zrt. technológiai igazgatója.” Ennek átlátása azonban nem egyszerű, hiszen a SOA éppen rugalmasságából és átfogó jellegéből adódóan nem határoz meg konkrét megoldásokat. Az igényeknek és az adott környezetnek megfelelően, a megoldások minden esetben eltérőek” – tette hozzá.
A SOA Start ebben a helyzetben nyújt segítséget a szolgáltatásorientált architektúra bevezetésén gondolkodó, illetve a döntést már meghozó vállalatok, intézmények számára. A szolgáltatást igénybe vevő cég rövid idő alatt, kis ráfordítással átláthatja, milyen előnyökkel járhat számára egy SOA-bevezetés, s átgondolhatja azt is, milyen megoldást válasszon. A SOA Start egy rövid, interaktív interjú- és workshopsorozatból áll, melyen az érdeklő cég SOA-bevezetésben érdekelt valamennyi területének képviselői részt vesznek. Az Alerant és BCA szakértői SOA-bevezetési tapasztalataik alapján alakították ki azt a módszertant, mely segítségével az érdeklődő cég szakemberei pontosan meghatározhatják mit várnak a SOA-tól, milyen utat válasszanak, s emellett megismerkedhetnek egy szolgáltatás- és folyamatorientált látás- és gondolkodásmóddal. A csapat megvizsgálja, melyek azok az üzleti és informatikai fókuszterületek, ahol a SOA-stratégia pozitív eredményt hozhat és áttekinti a kapcsolódó informatikai lehetőségeket. A közös munka eredményeképpen a vállalat képet kap arról, hogyan tudja meglévő informatikai eszközeit a leghatékonyabban újrahasznosítani, illetve elkezdheti egy hosszú távú SOA-roadmap, valamint egy, a bevezetést és működtetést biztosító SOA-szervezet koncepció kialakítását.
Szécsi Gábor, a BCA Hungary vezető tanácsadója kiemelte: „Az új szolgáltatás elindításával célunk az IT- és üzleti oldal közötti párbeszéd előmozdítása volt. Sokszor tapasztaljuk, hogy az informatikai szervezetre nagy nyomás nehezedik a cégeken belül, s úgy érzik, egy SOA-típusú infrastruktúra megoldást jelentene, de nincsenek eszközeik ahhoz, hogy az üzleti oldal számára modellezzék, bemutassák a várható előnyöket és lehetőségeket. A SOA Start keretében egy közös gondolkodás, tervezés indulhat el.”
A SOA Startról bővebb információ a www.soastart.hu oldalon olvasható.
Kapcsolódó cikkek
- A Sun támogatóként csatalkozik a SOA Konzorciumhoz
- Megjelent az ABBYY Recognition Server 2.0
- Integrált folyamatmenedzsment - BEA AquaLogic BPM 6.0
- Virtuális környezet Java alkalmazásokhoz
- Elérhető az SAP új bővítőcsomagja
- Java alkalmazások optimális működése
- IBM: SOA témájú nemzetközi konferencia Budapesten
- Eseményvezérelt SOA
- Web 2.0 termékek a BEA Systemstől
- Szabványok a szolgáltatásorientált fejlesztésért
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.