Még egy hétig küldhetők be fotók az APC pályázatára
"Még nem ért véget az APC pályázata, de eddig is sok és sokféle fényképet kaptunk. A beérkezett pályamunkák alapján elmondható, hogy a fotókon látható szerverszobák meglehetősen változatos képet mutatnak. Örülünk annak, hogy az elavult adatközponti megoldásokból eredő problémákat a hazai közepes és nagyobb vállalatok mellett intézmények is komolyan veszik" - mondta el az eddig beérkezett képekkel kapcsolatban Szarka Attila, az APC rendszermérnöke.
A kábelversenyben az APC arra kéri az adatközpontok vezetőit-alkalmazottait, hogy fényképezzék le az adatközpontban található "kábelrengeteget", és töltsék fel a www.apcpromo.hu weboldalon elérhető felületen.
Kapcsolódó cikkek
- Videokonferencia-rendszerrel bővítette szolgáltatásait az informatikai klaszter
- Lengyel csapat nyerte a BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyt
- Magyarországi győztes az INFOPROG 2010 versenyen
- Új típusú webfejlesztői versenyre toboroz a Microsoft
- A magyar-szlovák kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása
- Megújuló energiákra épül az Alcatel-Lucent nyertes pályázata
- X. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny: szlovákoké az előválogató
- Nyerjen egyperces videóval 80 napos világkörüli utat és 100 ezer dollárt az LG-től
- Megnevezték a Magyar Sajtófotó pályázat díjazottait
- Két dél-korei tinédzser nyerte az sms-világbajnokságot
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde
A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.
GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I
Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.
Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve
Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.
A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel
Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.
Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en
A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R* területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.