Lufthansa Systems hálózat-felügyeleti központ Budapesten

Kovács Attila, 2008. április 2. 17:51

A mai napon Wolfgang Gohde, a repülési iparágban és a légi közlekedésben világ egyik vezető IT szolgáltatójaként ismert Lufthansa Systems AG (LS) cég elnök-vezérigazgatója megnyitotta a budapesti Infoparkban létesített LS Operations Centert. A 100 munkahelyes új nemzetközi hálózat-felügyeleti központ felelős a LS hálózati és szerverrendszere (kb. 1000 kiszolgálógép) teljes karbantartásáért, illetve 7x24 órás működésben a központ magas szintű IT szolgáltatást nyújt a LS a világ bármely részén lévő ügyfeleinek. Wolfgang Gohde a megnyitó alkalmából tartott sajtótájékoztatón kijelentette, az Operation Center helyszínének kiválasztásakor fontos szempont volt a Műegyetem és az ELTE oktatói és hallgatói közösségének a közelsége. Mindkét egyetemmel tovább bővítik az együttműködést: a LS a két felsőoktatási intézményt kutatási szerződésekkel kívánja támogatni, ugyanakkor egyes végzős diákokat optimalizálási és más feladatokba is bevonnák.

A most megnyílt és globális projekteken is tevékenykedő budapesti Operation Center munkatársai ITIL alapon, ún. ticketing rendszerben dolgozva, második és harmadik szintű támogatást nyújtanak a LS-nek, a Lufthansa Groupnak és más számítógépes hálózatokhoz és kiszolgálógép-rendszerekhez. A budapesti távoli központ biztonságos hálózati összeköttetésben áll a LS kelsterbachi (Frankfurt a,M mellett)  adatközpontjával, amely Európa egyik legmodernebb és leginnovatívabb data centere. A budapesti munkatársak kompetenciájába tartozik a LS Integrated Operations Control Center (IOCC) stratégiai IT alkalmazási termékének a fejlesztése. Az IOCC a repülőgépjáratok üzemeltetése ellenőrzésében és optimalizálásában nyújt segítséget a Lufthansa és más légitársaságok számára.

A Lufthansa Csoport 100%-os tulajdonában lévő LS 16 országban működtet irodákat, összesen 3200 alkalmazottat foglalkoztat. IT megoldási portfoliója öt területet ölel fel: Aurline Management Solutions (erőforrás-felhasználás), Passenger Airline Solutions (repüléstervezés, helyfoglalás, kiszolgálás), Airline Operations Solutions (járatüzemeltetés), Industry Solutions (személyre szabott megoldások energiaipari, egészségügyi, logisztikai és médiavállalatoknak), Infrastructure Services (data centerek feladatai). A LS 2007. évi árbevétele 679 millió euró volt.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36