Great Place to Work: a Microsoft Európa legjobb munkáltatója
A lista közzétételére kedd este került sor Londonban, a tanulmány elkészítéséhez összesen 1250 vállalat alkalmazottait kérdezték meg 15 európai országból. A nagyvállalatok kategóriában a redmondi szoftveróriás által biztosított munkakörülményekkel vannak a leginkább megelégedve a dolgozók, ám dobogós helyezést ért el a Google és a Cisco is. A Microsoftot illetően a Great Place to Work megtudta, hogy a szoftveróriás európai telephelyein igazi családias légkört alakított ki, ahol a dolgozók barátságos kapcsolatot ápolnak egymással és könnyen kapcsolatot létesíthetnek feletteseikkel. Az intézet számos kritérium alapján osztályozta a cégeket, így pontozták a vezetők szavahihetőségét, azok alkalmazottakkal szembeni tiszteletét és megbecsülését, sőt a beosztottak közötti együttműködési készség is sokat nyomott a latban. A kis- és középvállalatok kategóriájában a finn Reaktor Innovations szoftvercég viszi a prímet, a második helyen pedig a német Consol Software szerepel.
Kapcsolódó cikkek
- A Pannon várhatóan 200 alkalmazottját bocsátja el
- 60 százalékos bevételnövekedés a Microsoftnál
- Megválik alkalmazottai harmadától az AOL
- Újabb 800 főt bocsát el a Microsoft
- A Microsoft számítási felhő fejlesztési együttműködésre lép tajvani cégekkel
- 4 ezer munkahelyet létesít a Microsoft
- A Microsoft profitja a vártnál kisebb mértékben csökkent
- Márkaboltot nyit Amerikában a Microsoft
- Négyszáz fős létszámleépítés a Magyar Telekomnál
- A Microsoft eladja a Razorfisht
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.