Ballmer: a Yahoo-felvásárlás sosem volt stratégiai terv
A nem éppen visszafogott nyilatkozatairól és átgondolt véleménynyilvánításáról ismert Microsoft-vezér szerint számos hasznos befektetést, illetve felvásárlást eszközölnek majd abból az 50 milliárdból. Ezek közül Ballmer utalt az új típusú azonnali üzenetküldő eszközöket fejlesztő vállalakozásokra, illetve az egészségügyben érdekelt technológiai cégekre. A Yahoo-val kapcsolatban viszont már napokkal ezelőtt azt mondta, hogy nem tesznek további ajánlatot a teljes felvásárlásra, viszont más együttműködési formát keresnek a céggel; ez egyes hírforrások szerint a kereső-üzletág feletti ellenőrzés megszerzését, illetve kisebbségi tulajdonrészt jelentene.
Akárhogy is, Ballmer állításának némileg ellentmondani látszik, hogy a társaság lassan évek óta küzd azért, hogy megerősítse online szolgáltatáscsomagjának piaci pozícióját a Google-al szemben, és ebben a Yahoo megvétele mindenképpen kulcsfontosságú lépés lehetett volna. Nem véletlen, hogy a cég még mindig nyitva hagyta a részleges együttműködés lehetőségének esélyét.
Ballmer a Yahoo-ügy mellett a Silverlight és az Adobe Flash technológiák, illetve a két vállalat esetleges egyesülésével kapcsolatban is nyilatkozott az orosz fővárosban, élesen cáfolva a hírt. Mint elmondta, egyáltalán nem szerepel ilyesmi a terveikben, úgyhogy a fejlesztőknek igenis meg kell tanulniuk a Silverlight platform kezelését is.
Kapcsolódó cikkek
- Mégsem veszi át automatikusan a Yahoo a Microsoft keresőjét
- A piac meglepően rosszul fogadta a Microsoft-Yahoo szövetséget
- Végül mégiscsak létrejött a Microhoo
- A Microsoft keresője már be is előzte a Yahoo-t
- A Yahoo nyitott a Microsofttal való szövetségre
- 79 millió dollárt költött a Yahoo a Microsoft felvásárlás átgondolására
- Yahoo-vezetőkkel találkozott Ballmer
- Elérkezett az idő a Yahoo felvásárlására
- A nagybefektetők eladnák a Yahoo keresőrészlegét
- Ballmer mégis akarja a Yahoo keresőrészlegét
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.