Synergon első negyedév: csökkenő bevétel, növekvő veszteség
A Synergon csoport 747 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta az első negyedévet, szemben az egy évvel korábbi 351 milliós veszteséggel - tette közzé gyorsjelentését a Synergon Informatika Nyrt. a BÉT honlapján hétfőn.
A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint a csoport bevétele az év első három hónapjában 2,7 milliárd forint volt, 11 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban.
A Synergon az első negyedévi, az egy évvel korábbinál rosszabb eredményt egyebek között azzal indokolta, hogy az elmúlt hónapok változó hangulatú politikai és gazdasági környezete hátráltatta a hosszú távú beruházási döntéseket. A várt projektek elmaradása ellenére az első negyedévi teljesítményében a korábbi évek szerinti szokásos, 443 millió forintos működési veszteséggel zárta az időszakot a csoport - fűzik hozzá.
Az anyavállalat, a Synergon Informatika Nyrt. és a magyar leányvállalatok az első negyedévet 715 millió forint adózás utáni veszteséggel zárták, szemben az egy évvel korábbi 359 millió forintos veszteséggel. A társaság bevétele 9 százalékkal, 2,143 milliárd forintra csökkent.
A cseh Infinity a.s. bevétele 18 százalékkal, 563 millió forintra csökkent, adózás utáni vesztesége 30,5 millió forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi, 11,2 millió forintos nyereséggel. A gyorsjelentés szerint a vállalat az első negyedévben szembesült az értékesítési terület gyengeségével, ezért erre a területre önálló divíziót hoztak létre. A társaság továbbra is reálisnak tartja a tavalyi nyereség megtöbbszörözését az idén.
A Synergon Nyrt. jegyzett tőkéje az első negyedév végén változatlanul 1,91 milliárd forint volt, míg a saját tőke 5,154 milliárd forintról 5,602 milliárd forintra nőtt.
A Synergon részvényeivel a BÉT "A" kategóriájában kereskednek. Az értékpapír hétfői záró ára 1200 forint volt, az elmúlt 12 hónapban 1180 forint és 1920 forint között mozgott.
Kapcsolódó cikkek
- Nem csökkenő árbevételt, milliárdos üzemi eredményt tervez a Synergon
- Synergon: 50 millió forintos nyereség az első kilenc hónapban
- Több mint 10 százalékot zuhant a Synergon, felfüggesztették
- Synergon: 40 millió forintos nyereség az első félévben
- Synergon-közgyűlés: vagyonmérleg, vezetői opciós program
- Az átalakulási vagyonmérlegről dönt a Synergon közgyűlése
- "Legdinamikusabban startoló magyar cég" lett a Synergon leány
- Synergon: döntés a szétválás részleteiről
- Szétválik a Synergon
- Leépít a Synergon
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.