Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Outsourcing Szövetség
A Magyar Outsourcing Szövetség (HOA) a héten tartotta tisztújító közgyűlését. A tagság három évre választott vezetőséget. Megerősítette elnöki tisztségében Suhajda Attilát és négy korábbi elnökségi tagját. Az elnökség létszámát pedig - tekintettel a jelentősen megnövekedett tagsággal járó feladatokra - az eddigi ötről nyolc főre emelte.
Az új elnökség tagjai:
- Gárdus Zsuzsa, ügyvezető ig., ADECCO Kft.
- Kapi Éva, ügyvezető igazgató, IBM ISSC Kft.
- Kézdi Katalin, ügyvezető igazgató, Rodin Kft.
- Bukovszki Attila, ügyvezető igazgató, Citigroup SSC Kft.
- Matlák Tamás, vezérigazgató helyettes, Grepton zrt.
- Németh György, ügyvezető igazgató, OCÉ Hungária Kft.
- Kónya László, ügyvezető igazgató, VT-Soft Kft.
A Magyar Outsourcing Szövetség 2005-ben alakult, ma már 70 fős tagsággal rendelkezik. Céljuk az outsourcing, mint a vállalati hatékonyságot növelő módszer népszerűsítése és szakmai támogatása. Emellett aktív szerepük van a rugalmas foglakoztatási formák elterjedésének és jogi kedvező szabályozásáért folytatott lobbi tevékenységben, valamint kiszervezett tevékenységek közbeszerzésének szabályozási környezetének kidolgozásában.
Tekintettel arra, hogy kiszervezett tevékenységek nagy része a szolgáltatóiparban jelenik meg, kiemelt figyelmet fordítanak erre az ágazatra. Meggyőződésük, hogy figyelembe véve az ország adottságait a magyar gazdaság elsődleges kitörési pontja a szolgáltatóipar, amely világszerte is a gazdaság legdinamikusabban fejlődő ágazata. Az itt dolgozók részaránya már most is 60% körüli itthon is és folyamatosan növekszik. Sajnos a magyar vállalkozások csak kis részben tudják az ágazat dinamikáját kihasználni és a szolgáltatás exportba bekapcsolódni.
A múlt évben indították el a szolgáltatástudományi és a szolgáltatóipari alapképzések bevezetését a hazai képzési rendszerbe 6 felsőoktatási intézménnyel, valamint vezető vállalatokkal együttműködve.
Kapcsolódó cikkek
- Invitel: kevés cég él az informatikai kihelyezéssel
- Új generációs outsourcing: Siemens hibridfelhő-számítóközpont
- Idén még stagnál, jövőre már nő az informatikai outsourcing piac
- T-Systems TóPARK outsourcing együttműködés
- Nő az érdeklődés az it-erőforráskihelyzés iránt
- Rendkívüli érdeklődés az IT-outsourcing iránt
- Nő az érdeklődés az informatikai erőforrás kihelyezés iránt
- Az outsourcing ötödével is csökkentheti az irodai költségeket
- Eurocontrol: százmillió eurós IT outsourcing projekt
- Tévhitek akadályozzák az erőforrás-kihelyezési piacot
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.