Börtönbüntetés vár a lemondott Samsung-elnökre
Legalábbis a dél-koreai illetékes ügyészség szerint, amely a vádak alapján hét évre szeretné elítéltetni Lee-t. A botrányt hónapokkal ezelőtt a Samsung egyik korábbi jogásza indította el, aki nyilvánosságra hozta, hogy a vállalat egy titkos, 205 millió dolláros pénzalapot hozott létre, amelyet gyaníthatóan arra használtak volna fel, hogy különböző befolyásos emberek megvesztegetése által olajozottabbá tegyék a cég működését. Lee lemondásakor megígérte, hogy a pénzalapot, illetve a megvesztegetések fedőcégét felszámolják. Időközben azonban nagy összegű adócsalásra is fény derült, illetve arra, hogy Lee Kun Hee illegálisan ruházott át hatalmi jogosítványokat egyetlen fiára, Lee Jae-yong-ra annak érdekében, hogy biztosítsa későbbi utódlását a vállalat-konglomerátum élén. Lee „a dél-koreai nemzeti érdekekre való tekintettel” egyelőre szabadlábon védekezhet.
Lee Kun Hee két évtizede vette át a Samsung vezetését édesapjától, az alapítótól. Az ország sajátos nagyvállalati struktúrájának köszönhetően Lee és családja tartja kezében a cégcsoport irányítását annak ellenére, hogy a külső befektetőké a részvények oroszlánrésze; maga a lemondott vezérigazgató például csupán a Samsung Electronics papírjainak 1,9 százalékát birtokolja. Éppen emiatt a helyzet miatt kellett Lee-nek szabálytalan és törvénytelen eszközökkel előmozdítania fia karrierjét a vállalatnál, aki a botrány kirobbanása előtt felelős vezető posztot töltött be a Samsung Electronics leányvállalatnál.
A Samsung Electronics a síkképernyők és a memóriacsipek terén is globális piacvezető. A cég az idei első negyedévben éves szinten 37 százalékkal, 2,2 milliárd dollárra növelte nettó nyereségét. A teljes Samsung cégcsoport éves forgalma meghaladja a 150 milliárd dollárt, amivel a társaság értéke eléri a dél-koreai vállalati piac összértékének 20 százalékát.
Kapcsolódó cikkek
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- Távozik a Siemens vezér
- A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee
- Új vezető a Magyar Telekom PR és márkamenedzsment osztálya élén
- A Motorola felvásárolta a BitBand céget, Dan Moloney távozik
- Visszatér az SAP a kettős ügyvezetéshez
- Tíz százalékos részt akar a Samsung a hordozható gépek piacán
- Eric Spiegel a Siemens USA új vezérigazgatója
- Kegyelem az adócsaló Samsung-vezérnek
- Új üzletágvezető a HP Magyarországnál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.