A Pannon is készül az olimpiára
A Magyarország és az olimpia helyszíne, Peking közötti 6 órás időeltolódásból adódóan a sport számos szerelmese nem, vagy csak korlátozottan tudja majd élőben figyelemmel kísérni a történéseket, ezért a Pannon W@P oldalai augusztus 6-tól folyamatosan frissülő információkat nyújtanak az eseményről, a csapatokról, a versenyzőkről és a küzdelmekről, különös tekintettel természetesen a magyar csapat szereplésére. A fanatikus szurkolók pedig számos egyedi letölthető tartalomból választhatnak, amelyek közül kiemelkedik a magyar olimpiai csapat egyes tagjairól, köztük a Pannon által támogatott női kézilabdacsapat tagjairól készült háttérkép-válogatás. Emellett elérhetőek lesznek himnuszok, ismert dalok, zászlók, valamint az olimpia szerelmesei sport témájú játékokban élhetik át a versengés örömét.
A Pannon augusztus 9-től élő MobilTV- közvetítéssel is készül: a szolgáltatás megrendelői telefonjukon kísérhetik figyelemmel az m1 élő adását és az Eurosport összefoglalóit az olimpia teljes időtartama alatt.
Kapcsolódó cikkek
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- Peking megszüntetné a névtelen internetes hozzászólásokat
- Pannon: kisebb bevétel és nyereség az első negyedévben
- Peking 2008: nem lehetnek domain-nevek a kínai bajnokok
- Avaya: egységes "olimpiai" kommunikációs megoldás
- Levélszemét, adathalászat és kártékony programok: kezdődik az olimpia
- Peking 2008: beismerték a szervezők az internetcenzúrát
- Számítógépes vírusoktól tartanak az olimpia idején
- Adatbiztonsági központ az olimpiai hackerek ellen
- Megújult a Pannon W@P
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.