Synergon: első számú prioritás a szélessávú hálózatépítés

Kovács Attila, 2008. augusztus 14. 14:08

A 2008 második negyedéves, illetve az első féléves eredményeiről adott számot mai sajtótájékoztatóján a Synergon.

Lazarovits Márk vezérigazgató elmondta, az első negyedévihez képest javuló üzleti klíma a Synergon Csoport teljesítményére is kedvező hatást gyakorolt. A csoport árbevétele a második negyedévben meghaladta a 3,9 milliárd forintot, ami 45%-os fejlődést jelent az első negyedévhez képest. Az eredmény mindig meghatározó jellemzője a szolgáltatástartalom, amely értéket a vizsgált negyedévben is sikerült magasan tartani. A csoport üzemi eredménye pozitív lett, ennek fő okaként a kapacitások hatékonyabb kihasználását szükséges megemlíteni, amely már korábban is markánsan megfogalmazott és – a számok tanúsága szerint – sikerrel megvalósított cél volt. A pénzügyi tranzakciók okozta, határidős ügyleten 363 millió forintos, összevontan számítva, az első félévben 704 millió forintos veszteséget némileg csökkentette a kamat- és árfolyam-nyereségből származó 57 millió forintos bevétel.

A Synergon Informatika Nyrt. és három magyarországi leányvállalata a második negyedévi 3,429 milliárdos árbevételével mintegy 60%-os növekedést ért el az előző negyedévihez képest. Az Infinity halmozott értékesítési árbevétele 1074 millió forint volt, működési eredménye ismét pozitív tartományba ért. A Synergon Csoport 2008 első félévében összességében 6639 millió forint árbevételt realizált. A vezérigazgató szerint a féléves árbevétel terén jelentkező minimális elmaradást (2007 azonos időszakához képest) az erősődő verseny árletörő hatása okozta.

A második negyedév összességében sikeres eredményei ugyan féléves viszonylatban egyelőre az első negyedév visszafogottabb mutatóit ellensúlyozzák, de a Synergon menedzsmentje továbbra is egy sikeres és eredményes évzárást prognosztizál.

A Prím további információkat is megtudott:

  • a kábeldisztribúció fellendítése érdekében a harmadik negyedévben új ügyvezető igazgatója lesz a Fibex Kft-nek, amelynél a várható további szélessávú hálózatépítési projektnyerések következtében létszámnövelést is terveznek;
  • új iparági területen is aktív a Synergon: a közlekedés terén a BKV-nál folyik az új alapüzemeltetési pályázat, amelyen a Synergon is indult; ugyanakkor az informatika alapú forgalomirányítás is célpontba került a csoportnál;
  • az idei első félév folyamán nem volt alapvető átrendeződés a Synergon infokommunikációs ágazataiban;
  • a Synergon célja, hogy 2008 év végére 1 milliárd forint legyen a vállalat üzemi árbevétele;
  • két újabb országban (Románia, Szerbia) szeretne a piacon behatolni a vállalat, de más formában, mint ahogy azt Csehországban, illetve Horvátországban tette.
Kulcsszavak: Synergon +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32