Karácsonyig nem érkeznek új Apple-termékek
Az Apple mindig is híres volt szűkszavúságáról, általában az utolsó pillanatig nem nyilatkoznak, és utána meglepetésszerű bejelentések formájában mutatják be új termékeiket, ez alól talán csak az iPhone volt kivétel, ahol a gerillamarketing és a suttogópropaganda nagyban segítette már előre az értékesítéseket. A mostani ügy kipattintója egy internetes pletyka, egyre több oldal írt arról, hogy még számottevően idén frissítik az iMac és Mac mini termékcsaládokat. Ez a hardveres frissítés logikus lépés lenne, hiszen a két termékkategória ma már kissé gyengécskének számít, és miközben az Apple elhanyagolja őket, egyre fontosabbak lesznek az ilyen kompakt megoldások. A nettopok és az asztali netboxok terjedésével az Apple egyelőre nem igazán tartja a lépést, ám a jelek szerint ez egyelőre így is marad. Bill Evans szóvivő ugyanis kijelentette, az ünnepi termékkínálatuk már teljes egészében elérhető.
Talán nem véletlen, hogy ez egyszer megtörték a csöndet, a karácsonyi értékesítési időszak az éves forgalom több mint felét adhatja, ám a mostani gazdasági válságban a felhasználók könnyen elhalaszthatják vásárlási döntéseiket, különösen, ha úgy érzik, hamar elöregedő terméket kínálnak nekik. Márpedig így is könnyen ez lehet a helyzet, hiszen a következő nagy bejelentésekre alkalmas fórum a jövő évi Macworld szakmai fórum és vásár lesz. Ezt pedig szinte rögtön az új év elején, 2009. január 6-9. között rendezik meg.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- A vártnál sokkal jobb eredményt ért el az Apple az első negyedévben
- Minden idők legmagasabb bevétele és nyeresége az Apple-nél
- Rivális online zenei szolgáltatót vásárolt az Apple
- Az iPhone megóvta a válságtól az Apple-t
- Folytatódik az Apple logo mániája
- Apple esemény szeptember 7-én iTablet nélkül
- Az Apple 15 százalékkal növelte profitját
- Egyre gyengébben teljesít az Apple és a Dell, az Acer viszont megtáltosodott
- Jobs a WWDC-n térhet vissza az Apple élére
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.