Lefelé módosította PC-piacra vonatkozó prognózisát az iSuppli
A korábbi felmérések az idei első három negyedév adataira támaszkodva még azt látszottak jelezni, hogy a globális válság ellenére összességében változatlanul erőteljes mértékben nő majd a vállalati és fogyasztói kereslet az ágazatban. Időközben azonban kiderült, hogy Amerikában a lakosság már most erőteljesen visszafogta kiadásait, ami a számítógép-eladásokat is érzékenyen érinti, különösen, mivel a kulcsfontosságú ünnepi bevásárló szezonról van szó. Ennek következtében aztán a gyártók és az üzletláncok is árat csökkentenek, ami azonban kedvezőtlenül hat a nyereségességre és az eladások összértékét is lefelé viszi. Szintén kedvezőtlen tényező, hogy a válság miatt nehéz helyzetbe került vállalatok számára nem az informatikai infrastruktúra modernizálása lesz az elsődlegesen fontos feladat, ezt a költséges lépést a többség inkább jobb időkre igyekszik majd elhalasztani.
Az iSuppli szerint jövőre változatlanul a noteszgép-szegmens lesz a leggyorsabban növekvő terület a PC-ágazatban, azonban Jack Gold, a J. Gold Assocatiates elemző cég részéről ezen a téren sem kecsegtet felhőtlen kilátásokkal. Gold cége egyik felmérésére támaszkodva azt állítja, hogy az üzleti célú okostelefonok forgalma négyszer olyan gyorsan fog növekedni az elkövetkező három évben, mint a laptopoké, a hozzájuk fejlesztett új üzleti alkalmazások esetében pedig kétszeres előnnyel bírnak majd a mobilok. Mindez azt vetíti előre, hogy a technika fejlődésével az okostelefonok előbb-utóbb átveszik majd a vaskosabb notebookok helyét, mint a jövő hordozható számítógépei.
Kapcsolódó cikkek
- Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel
- Bővült a személyi számítógépek piaca tavaly
- Alkatrészhiány miatt drágulhatnak a számítógépek az idén
- Csak a notebook iránt nőtt kereslet az IT-piacon
- Idén is bővül a személyi számítógépek piaca
- Beindult végre a személyi számítógépek piaca
- Jobban alakul a személyi számítógépek világpiaci értékesítése
- Egyre gyengébben teljesít az Apple és a Dell, az Acer viszont megtáltosodott
- Gartner: 6 százalékkal csökkennek idén az IT-kiadások
- Mégis fellendülőben a PC-piac
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.