Kartellperekben a bíróság a GVH-nak adott igazat

Kovács Attila, 2008. december 18. 13:03

Két informatikai kartellperben is a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) adott igazat a bíróság. Jogerős ítélet született informatikai vállalkozások között létrejött két versenykorlátozó megállapodás ügyében.

1. Győr önkormányzata még 2003. június 25-én írt ki hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást egy integrált pénzügyi gazdasági rendszer bevezetésére. A GVH Versenytanácsa szerint a döntően e-mail formátumú bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy a Synergon és az SAP a tender kapcsán olyan megállapodást kötött, amely alkalmas volt a verseny eredményének befolyásolására. Emiatt a két vállalkozás 7,2-7,2 millió forint bírságot kapott a GVH-tól. A döntést az elmarasztalt cégek bíróság előtt támadták meg, de előbb 2007. novemberében a Fővárosi Bíróság, majd ez év novemberében a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította keresetüket. Ez pedig azt jelenti, hogy a GVH jogerősen állapította meg, hogy a két vállalkozás kartellezett és jogosan szabott ki rájuk emiatt 7,2-7,2 millió forint bírságot is.

2. Ugyancsak nemrégiben született döntés egy másik informatikai kartell ügyében is. A GVH ebben megállapította, hogy az Albacomp és a Synergon a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság részére „a produktív üzemben működő Oracle Applications humán – és bérszámfejtési rendszer bevezetett moduljainak felülvizsgálatára és a verzióváltás megvalósítására, valamint a rendszer funkcionális körébe tartozó egyéb humán vonatkozású alkalmazásfejlesztések megvalósítására tanácsadói és projektvezetői szerepkörben” nyújtandó szolgáltatásra vonatkozó projekt elnyerése érdekében versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással. A GVH az Albacomp Rt-vel szemben 10 millió forint, a Synergon Rt-vel szemben 10 millió forint bírságot szabott ki. A döntés ellen a két vállalkozás fellebbezett, de ezév februárjában előbb a Fővárosi Bíróság, majd ez év novemberében jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla is a GVH-nak adott igazat. A jogerős döntés értelmében a két vállalkozás kartellezett, ezért jogosan kapott 10-10 millió forint bírságot.

Kulcsszavak: GVH

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!

A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.

2024. május 4. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55