30 gigaflopos klaszterteljesítmény az MTA Sztakiban

Kovács Attila, 2000. március 7. 09:13
Az MTA Sztaki, amely széles körben részt vesz az egyetemi oktatásban és speciális számítógépes továbbképzésekben (ECDL, Unix), önerőből második nagy oktatótermét alakította ki.
Az oktatásra használt 28 PC-jét és 1 darab szervert (mindegyik kétprocesszoros) klaszterbe kapcsolta, ily módon szuperszámítógép-teljesítményű, csaknem 30 Gflop csúcssebességű klasztert hoztak létre. A 40 millió forintos beruházással (ebből 28 millió forint a gépek ára) a Sztaki célja, hogy a tudományos kutatás mellett elősegítse a szupergépes kultúra elterjedését az iparban és a szolgáltatási szférában egyaránt.

A március 6-án a kutatóintézetben tartott sajtótájékoztatón demonstrálták az 58 PC-vel egyenértékű klaszter hatalmas sebességét, és tájékoztatást adtak a metaszámítási rendszerek terén elért eredményekről. Az MTA Sztaki klasztere interneten keresztül is elérhető, így annak összes szolgáltatását bármely partner távolról igénybe veheti, sőt az internetes kapcsolat révén a klaszter más szuperszámítógépekkel és klaszterekkel is összekapcsolható.

A Sztaki P-Grade néven olyan grafikus felhasználóbarát programfejlesztő környezetet hozott létre a klaszterre, amely RedHat Linux 6.1, illetve az oktatásban Windows NT alatt használható, és világszerte egyedülálló módon garfikával támogatja a párhuzamos programok fejlesztésének minden fázisát. A P-Grade-et már kilenc országban installálták, és az idén vezetik be Ausztráliában, Mexikóban és az USA-ban. A 29 Dell gépből álló, valószínűleg az országban legnagyobb teljesítményű klaszter alkalmazásai: mobiltelefon-hálózatok vizsgálata, környezetvédelem, az univerzum vizsgálata, atomerőműblokkok működésének a modellezése (előkészületben egy Sztaki-Paksi Atomerőmű együttműködés).

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 13:19

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

HONOR tippek a gigabájtok jó kihasználásához

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36