Az IT kiemelt szerepe a válságkezelésben

Kovács Attila, 2009. február 6. 14:42

Saját költséghatékonysági gyakorlatáról, a vállalatok IT költségei lefaragásának okos megoldásairól tartott ma sajtótájékoztatót az IBM Magyarország. Pongrácz Ferenc pénzügyi igazgató, Szokodi Csilla üzleti szolgáltatási vezető és Werner Brockmann, az IBM technológiai szolgáltatások üzletág magyarországi vezetője magyarázta: miért van a vállalati IT-nek ma különösen kiemelt szerepe a válságkezelésben, illetve milyen területeken segíthet a vállalati költséghatékonyság elérésében a Kék Óriás.

Pongrácz szerint: a mai gazdasági körülmények között nagy kihívás, hogy egy cég rövid távon is eredményes maradjon. Az intelligens informatikai és üzleti megoldások komoly segítséget nyújthatnak a költségek csökkentésében, az informatikai szakterület hatékonyabbá tételében és a pénzügyi egyensúly megőrzésében. Fontos, hogy a vállalatok üzlet folyamataikat rugalmasan átalakítsák.

Szokodi szerint: az idei fő vállalati fókusz a költségcsökkentés, amit természetesen sokféleképpen lehet végrehajtani. Ehhez 2009-ben a CRM-re a korábbinál is nagyobb szüksége lesz a vállalatoknak. Egy másik fontos prioritás az üzleti intelligencia (BI) hatékony alkalmazása a vállalati költségcsökkentés céljából.

Brockmann szerint: a válság hatásainak kezelésében, a költségcsökkentés elérésében a vállalat pénzügyi (CFO) és informatikai vezetőjének (CIO) össze kell dolgoznia. Az IBM hatékony konzultációval tudja őket segíteni. Az okos vállalati CIO jól átgondolja, hol és mennyit csökkentsenek az éves IT költségekből. A  létrejövő rövid távú (12-18 hónapos) költségredukció különféle döntések eredményeként áll elő (pl. nem indítanak új IT  projekteket, alszerződéseket lezárnak, nem vesznek, nem adnak erőforrásokat kölcsön stb.). További fontos területet jelent a strukturális költségek csökkentése (erőforrások/alkalmazások újra kijelölése, a központi/decentralizált IT vezetés közötti változtatás). Az IBM több témát jelölt ki, amelyek jelentős hatással bírnak a költségcsökkentésben. Ilyenek pl. az IT optimalizálás, hálózat-optimalizálás, nyereség menedzsment, üzletfolytonossági és visszaállítási szolgáltatások, szerver-, illetve tárolókonszolidálás és virtualizáció, optimalizált biztonságtechnika, adatközponti hatékonyságvizsgálat stb. Azoknak a CIO-knak, akik nincsenek teljesen tisztában vállalatuk IT erőforrásaival, az IBM fel tudja ajánlani a teljes vállalati IT (beleértve az IT energia-felhasználását is) átvilágítására szolgáló ITUAM (IBM Tivoli Usage and Accounting Manager) programcsomagját.

Pongrácz az IBM saját gyakorlatáról szólva, kifejtette: a világcég a globálisan integrált vállalat koncepcióját vezette be magára nézve (pl. pénzügyi tevékenységét szolgáltató központokba szervezte; közülük az egyik legnagyobb Budapesten található). Saját informatikai tevékenységének hatékonyabbá tétele céljából Magyarországon is kiszervezte az IT üzemeltetést, igaz egy saját szakértő cégéhez (IBM ISC Hungária Kft.). Jelentősen változóban van az IBM-nél a munkavégzés módja, (pl. terjed az otthonról való munkavégzés).     

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36