Az Infineon tovább csúszhat a lejtőn

MTI Sajtóadatbank, 2009. február 13. 12:52

Európa második számú félvezetőgyártója, a német Infineon nagy bajban van. Vezérigazgatója szerint az idén a bevétele legalább 15 százalékkal eshet vissza, de lehet akár 20 százalékos mínusz is. Peter Bauer bejelentette, hogy a maga részéről 20 százalékkal csökkentett fizetésért dolgozik a továbbiakban.

A vállalat 600 millió eurós megtakarítási programot hirdetett piacának fokozatos leépülése miatt. Már korábban háromezer fős létszámcsökkentést helyezett kilátásba, és a vállalat más vezetőinek is csökken a jövedelme az idén 10 százalékkal.

Az Infineont, amely már a nyolcadik negyedéve jelent veszteséget, nagyon nehéz helyzetbe hozza érdekeltsége, a Qimonda, amely az elmúlt üzleti évét 2,987 milliárd eurós veszteséggel zárta, 4,3 milliárd eurós forgalomból, majd januárban csődvédelmet kért.

A hatalmas veszteség és a vállalat tőzsdei értékének óriási lemorzsolódása miatt az Infineon állami segítséget is kénytelen lesz igénybe venni, a cég a tőkéjének növeléséhez. Bauer szavai szerint a cég mindenkivel kész "az építő párbeszédre", ez burkoltan arra utal, hogy nem utasítanák el, ha valaki fel akarná vásárolni őket.

A tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben az Infineon adó utáni vesztesége 3,122 milliárd euróra ugrott az előző évi, 368 milliós hiányról, de a Qimonda nélkül számolva is veszteséges lett volna, 135 millió euróval az előző évi, 37 milliós hiány után.

Az új üzleti év viszonylag jól kezdődött: a decemberrel zárult első üzleti negyedévben az adó utáni veszteség, 404 millió euró, kisebb volt mind az előző negyedévi 884 milliós, mind az egy évvel korábbi 529 milliós hiánynál. Ám a bevétel is csökkent, 830 millió euróra az előző negyedévi 1,153 milliárdról, és elmaradt az egy évvel korábbi 1,09 milliárdtól is.


Az Infineon nemrég jelentette be, hogy 2012-ig 17 millió eurós beruházással bővíti teljesítmény-félvezetőket gyártó tevékenységét, termelőeszközöket vásárol és új gyártóüzemet létesít Cegléden. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium a több, mint 200 új munkahelyet létesítő beruházás megvalósításához egyedi kormánydöntés alapján 1,4 millió eurós támogatást nyújt, az erről szóló szerződést ma írták alá.

Kulcsszavak: Infineon +mérleg +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32