Magyar Telekom: vizsgálja a vizsgálatot a Nemzeti Nyomozó Iroda
Bejelentés alapján, ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Magyar Telekom Csoport tagjai által kötött bizonyos szerződések és egyéb ügyek kapcsán folyamatban lévő belső független vizsgálattal kapcsolatos kifizetések vonatkozásában, hűtlen kezelés gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az NNI ezen kifizetésekre vonatkozó dokumentumokat és információt kért a társaságtól - olvasható a Magyar Telekom közleményében.
A társaság az NNI-vel együttműködik a nyomozásban.
A közlemény a továbbiakban úgy fogalmaz: "A Társaság nem tudja megítélni az NNI nyomozás időigényét és annak kimenetelét. A Társaság nem tudja megítélni, hogy lesz-e, és ha igen milyen hatása az NNI nyomozásnak a Társaságra, illetve annak pénzügyi beszámolóira; ugyanígy nem tudja megítélni a Társaság a nyomozásnak a belső független vizsgálatra és a folyamatban lévő egyéb hatósági vizsgálatokra gyakorolt esetleges hatását. Az NNI a nyomozás eredményeképpen az általa vizsgált kifizetésekkel kapcsolatban bizonyos személyek ellen büntetőjogi szankciókat célzó vádemelést javasolhat az ügyészségnek.
Ahogy a Társaság korábban is kijelentette, nem tudjuk megítélni, hogy mikor zárulnak le a belső és a jelenleg is zajló hatósági vizsgálatok, és hogy mi lesz azoknak a végső kimenetele, illetve a hatása - ha lesz ilyen - a pénzügyi beszámolóinkra vagy működési eredményeinkre. A hatóságok büntető vagy polgári jogi szankciókat alkalmazhatnak velünk vagy leányvállalatainkkal szemben, beleértve a pénzbüntetést is, illetve további változtatásokat kezdeményezhetnek az üzleti tevékenységünk és a megfelelőségi programunk tekintetében."
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
- Legjobb társaságirányítás díj a Magyar Telekomnak
- Belép a villamosenergia- és földgázpiacra a Magyar Telekom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.