Intel ISEF: A magyar résztvevő idén is rangos elismerést kapott

Három diáklány tarolt a világ legnagyobb tudományos versenyén

forrás Prim Online, 2009. május 20. 16:17

Az Intel Alapítvány bejelentette az idei Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) nyerteseit. A legnagyobb, ifjú tudósoknak szóló rendezvényen 56 ország 1563 diákja közül választották ki a legjobbakat. A tavalyi évhez hasonlóan ismét hölgyek arattak elsöprő sikert. Az egyetlen magyar résztvevő Spohn Márton, aki 2008-ban is indult az ISEF-en, idén második helyezést ért el molekuláris és sejtbiológia kategóriában.

Három amerikai diáklány érte el a legjobb eredményt a 2009-es Intel ISEF-en, akik egyenként 50 000 dolláros ösztöndíjban részesülnek az Intel Alapítvány jóvoltából.

A 14 éves Tara Adiseshan (Charlottesville, Virgina) azonosította és besorolta az evolúciós kapcsolatot a méhek és a bennük élő hengeresférgek között. Tara bizonyította, hogy a két faj fejlődéstörténete szorosan összekapcsolódik. A méhek evolúciós változásai a hengeresférgek módosulását is maguk után vonják. 

A szintén amerikai Li Boynton (Bellaire, Texas) foszforeszkáló baktériumok segítségével a vízben található szennyező anyagok és növényvédő szerek kimutathatóságát vizsgálta. A 17 éves lány kutatásának lényege, hogy ezen baktériumok fényintenzitása összefügg a vízben található mérgező anyagok jelenlétével.

Olivia Schwob (Boston, Massachusetts), 16 évesen egy olyan gént különített el, ami a férgek intelligenciájának fejlesztésére használható. Kutatómunkájának eredményei segítenek a jövőben az emberi agyműködés rendellenességeinek feltárásában és gyógyításában.

A Magyar Innovációs Szövetség delegáltja, a 19 éves Spohn Márton egyetlen magyar versenyzőként idén második helyezést ért el a molekuláris és sejtbiológia kategóriában "A gyógyítás (reakció)útjai: lehetséges gyógyszerhatóanyagokat termelő diterpenoid szintázok felkutatása ajakosvirágú növényekben" című pályázatával.

Kutatómunkájának lényege a következő: az ajakosvirágú növények közé tartozik a Spohn Márton által vizsgált orvosi pemetefű (Marrubium vulgare), amely úgynevezett diterpenoidokat termel. Ezekről bizonyított, hogy hatékonyak bizonyos rákos sejtvonalak és keringési megbetegedések ellen. Ezek a molekulák azonban nagyon bonyolult szerkezetűek, kémiai szintézissel csak nehezen és rossz kitermeléssel lehet őket előállítani. Erre szolgál egy megoldás, miszerint a növény genomjából izoláljuk a marrubiin termeléséért felelős géneket és azokat egyszerűen áthelyezzük egy baktériumkultúrába, amely ez alapján már megtermeli a kívánt vegyületet. (Így készül a humán inzulin is manapság.) Spohn Márton ennek az első lépéseit tette meg azzal, hogy egy, a marrubiin termelésében kulcsszerepet játszó gént azonosította.

A tanulmányait a göttingeni Georg-August Egyetem biológia alapszakán folytató diák a tavalyi ISEF-en az ajakosvirágú növények családjában felfedezett szaganyagok kibocsátásán alapuló önvédelmi mechanizmus biokémiai hátterével foglalkozó kutatással ért el harmadik helyet.

Kulcsszavak: Intel verseny

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36