További több ezer fős elbocsátás a Hewlett-Packardnál
További 6400 fős elbocsátást jelentett be szerdán a Hewlett-Packard (HP), a világ vezető információtechnológiai csoportja. Ez a cég által világszerte foglalkoztatottak 2 százaléka.
A HP-nél már tavaly ősszel beindult a leépítés, akkor azt közölték, hogy csaknem 25 ezer dolgozó elbocsátását tervezik három év alatt. Az érintett munkahelyek mintegy fele az Egyesült Államokban szűnne meg. A lépésre a texasi EDS IT-nagyvállalat integrálásával kapcsolatban kerül sor, a leépítés a két vállalat együttes alkalmazotti létszámának csaknem 8 százaléka.
A társaság hétfőn ismertette második negyedévi eredményeit: adózott eredménye 17 százalékkal csökkent az áprilissal zárult második negyedben, 1,7 milliárd dollárra az egy évvel korábbi 2,1 milliárd dollárról. A bevétel 3 százalékkal zsugorodott 27,4 milliárd dollárra, elsősorban azért, mert rosszul mentek a személyi számítógépek és a nyomtatók.
Kapcsolódó cikkek
- A HP befejezte a 3Com felvásárlását
- HP: 30 százalékkal csökkent hardverpiac
- Csökkent a Hewlett-Packard nyeresége
- Majdnem 25 000 embert bocsát el a HP
- A volt HP-alelnök bevallotta, hogy IBM-titkokat adott át cégének
- A dokumentumautomatizációs piac meghódítására készül a HP
- A HP lezárta a SPI Dynamics felvásárlását
- Mégis kémkedett a Dell után a HP?
- Hewlett-Packard: várt mértékű nyereség az első negyedévben
- HP: folyamatosan nő a forgalom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.