Kétezres leépítés a Seagate-nél
Annak ellenére, hogy tavasszal már bejelentett egy nagyobb leépítést a Seagate, most ismét komoly létszámcsökkentésre készül a vállalat.
A merevlemez-specialistát elég komolyan érinti a gazdasági válság, már májusban előkészítette 1100 ember elküldését, most viszont újabb 2000 munkahely megszűnését jelentették be az elektronikai konszern képviselői.
Lotus Tan, a cég szóvivője a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy a termelési folyamatokat más telephelyekre fogják kiszervezni Szingapúrból. Az újabb leépítést a szórakoztatóelektronikai cikkek iránti kereslet megcsappanással magyarázzák az illetékesek. Mivel nem fogy annyi merevlemezzel felszerelt termék, mint korábban, így a vállalatnak vissza kell fognia a termelési kapacitást, ez pedig 2000 alkalmazott munkahelyébe kerül. A legutóbbi negyedévet 81 millió dolláros veszteséggel zárta a Seagate, s így elkerülhetetlenné vált a drasztikus költségcsökkentés.
Kapcsolódó cikkek
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- 3 terás Seagate HDD még 2010-ben
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
- Kapsch CarrierCom: lezárult a Nortel-divíziót érintő felvásárlás
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.