Magyarországi Vodafone-jubileum

Kovács Attila, 2009. október 2. 07:02

10 év, 500 milliárd forintnyi összbefektetés, 1 milliárd forint feletti társadalmi célú támogatás, 100 százalékot megközelítő lefedettség, 2,65 millió elégedett ügyfél és meghatározó szerep a gyorsan fejlődő mobilinternet-szegmensben – így lehetne egy sms-ben összefoglalni a Magyarországon októberben jubiláló Vodafone teljesítményét.

„A Vodafone magyarországi jelenléte egyértelmű siker, és nem csupán számunkra az, hanem minden magyar mobiltelefonos ügyfélnek - több mint tízmillióan vannak -, hiszen mind globális, mind pedig helyi szinten az ügyfeleket helyeztük a középpontba: magasabb technikai színvonalat, egyszerűbb és több hozzáadott értéket képviselő szolgáltatást, illetve a legújabb innovációkat kínálva nekik. Egy számomra kedves vízilabdás hasonlattal élve: az első negyed után elégedett vagyok a csapat teljesítményével” - mondta dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette: „A Vodafone Csoport 10 évvel ezelőtt a régióban Magyarországon kezdte a terjeszkedést, csak utána következtek a térség más országai. A Vodafone Magyarországon is a technológiai fejlődés és a legmodernebb megoldások úttörője. Korán felismerte a mobilinternetben rejlő lehetőségeket és mára ebben a szegmensben vezető Magyarországon. „10 év alatt a Vodafone harmadikként érkező szereplőből a mobil iparág innovátorává vált. Büszkeséggel tölt el, hogy nem egészen két év alatt a mobilinternet - a mi munkánknak is köszönhetően - a vezetékes internet teljes értékű alternatívája lett.”

A kiszámítható költségű, korlátlan adatforgalmú előfizetésekre megjelenő igényeket a Vodafone már 2007-ben felismerte, ma pedig minden internethasználati igényre kínál korlátlan adatforgalmú megoldást. Ajánlatai és hálózata egyre kedveltebb, és 2009 szeptemberében már 33%-os volt a szélessávú adathálózaton elért adatforgalmi részesedése.

A Vodafone vezető piaci szereplő az egy főre jutó adatforgalom területén, havonta mintegy 1,99 GB-nyi adatforgalommal. A vállalat szélessávú mobilinternet-szolgáltatása már 334 településen elérhető.

„Ma Magyarországon konszenzus van abban, hogy az internet terjesztése kulcskérdés. Nem kell sok ahhoz, hogy abban is konszenzus alakuljon ki, hogy ez a mobil megoldásokkal érhető el leggyorsabban, leghatékonyabban és ezért legolcsóbban” - jelentette ki Beck György. hozzátéve: „Véleményem szerint a mobilinternet óriási lehetőségeket rejt az ország számára, hiszen az új innovációk révén elérhetővé teszi az internetet a kisebb településeken és a ritkábban lakott terülteken is. Ezzel fontos eszköze a digitális írástudatlanság felszámolásának és az informatikai felzárkózásnak.”

Az idei év a fejlesztések éve a Vodafone-nál: a hálózat folyamatos modernizálása kiemelt cél, illetve a negyedik generációs LTE technológiára kész hálózat tesztelése is folyik már. A vállalat idén 500 millió forint beruházással létrehozta a miskolci, 300 főt foglalkoztató ügyfélszolgálati központját, és fejleszti a fővárosban lévő globális pénzügyi központját is. Mindezek hatására a társaság jelenlegi 1400 fős alkalmazotti létszáma az év végére várhatóan megközelíti a 2 ezer főt.

Kulcsszavak: Vodafone-hu +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32