A Nokia megvenné a Palm-ot?

Milkovits Gábor, 2009. november 15. 07:49

Nem hivatalos értesülések szerint a Nokia meg szándékozik vásárolni a Palm-okostelefon-gyártót. A hír hatására a Palm részvényeinek árfolyama jelentősen emelkedett a tőzsdén.

Hasonló hír már szárnyra kelt egyszer, szeptemberben, az érintett vállalatok azonban azóta sem erősítették meg, hogy ilyen irányú tárgyalásokat folytatnának egymással. A hírforrások szerint a Nokiát elsősorban azért érdekelheti a Palm, mert saját okostelefonos üzletága erősen visszaesett a versenyképes, érintőkijelzős és modern szoftveres készülékek hiánya, valamint az Apple iPhone és a RIM Blackberry készülékek konkurenciája miatt. Elemzők ugyanakkor erősen kételkednek a hír valóságtartalmában, mivel egyrészt a Palm nem elég vonzó célpont ehhez, másfelől pedig a Nokia nem valószínű, hogy egy újabb szoftverplatformmal kísérletezne a megújuló Symbian, a Maemo Linux és a szintén kezdeti fázisban lévő Android-tervek mellett.

Egyes elemzők szerint a felvásárlásról szóló hír csupán tőzsdei spekuláció, amelynek célja a Palm részvények árfolyamának feltornászása. Annak mindenesetre sikeres, mivel a Palm papírjai 8 százalékpontot drágultak pénteken, a kereskedés pedig 15 százalékkal élénkebb volt a szokásosnál.
 

Kulcsszavak: Nokia Palm +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14