51 millió forint nyereséget ért el október végéig a Kulcs-Soft
A Kulcs-Soft Számítástechnikai Nyrt. 600 millió forint árbevételt és 51 millió forint adózott nyereséget ért el az idén az első tíz hónapban - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
Tavaly ugyanebben az időszakban 462 millió forint árbevétele és 1,4 millió forint nyeresége volt az ügyviteli szoftvereket fejlesztő cégnek.
A társaság részvényeinek október 30-i tőzsdei bevezetésekor a cég alapító tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója, Kulcsár Tibor úgy nyilatkozott, hogy 2009-ben 800 millió forint bevétel várható.
A magyar számviteli szabályok alapján készült, nem konszolidált adatok szerint az első tíz hónap üzemi nyeresége közel 41 millió forint volt, pénzügyi tevékenységből pedig 23 millió forint nyeresége származott a cégnek. Az adózás előtti eredmény megközelítette a 64 millió forintot.
A 60 millió forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje meghaladja a 151 millió forintot.
A Kulcs-Soft részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájába vezették be. A 10 forint névértékű papírok csütörtökön 858 forinton forogtak, 10 forinttal magasabban az előző napi záróáruknál.
Kapcsolódó cikkek
- A Kulcs-Soft részvényenként 20 forint osztalékot javasol
- Kulcs-Soft - Libra Szoftver stratégiai együttműködés
- Nőtt a Philips profitja a negyedik negyedévben
- IBM: a vártnál magasabb negyedéves profit
- A Kulcs-Soft a teljes nyereségét osztalékfizetésre fordítja
- Red Hat: a 2010-es pénzügyi harmadik negyedévben 18 százalékos árbevétel-növekedés
- Kulcs-Soft: 709 millió forint árbevétel november végéig
- Nyereséges negyedévvel zárta veszteséges pénzügyi évét az Infineon
- Magyar Telekom: kisebb eredmény és bevétel
- Növekvő bevétel és profit a Deutsche Telekomnál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.