A kutatás-fejlesztésen is spórol a Nokia

MTI Sajtóadatbank, 2009. november 23. 08:54

Finnországi és dániai kutatási központjában összesen 330 munkahelyet szüntet meg a Nokia a költségcsökkentés jegyében. Mindamellett a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója jelezte: a leépítés ellenére erőteljes marad a kutatási tevékenység mindkét telephelyen.

A Nokia világszerte 17 ezer főt alkalmaz a kutatás-fejlesztésben, a leépítés a 2000 fős finnországi állományból 230-at, a dániai 1000-ből 100-at érint. Idén márciusban azt tudatták, hogy összesen 1700 dolgozótól válnak meg, miután a mobiltelefóniát is sújtó gazdasági válság közepette visszaesett a termékei iránti kereslet. A megszűnő munkahelyek közül 700 finnországi. A cégnek 130 ezer alkalmazottja van világszerte.

 A Nokia első ízben jelentett negyedéves veszteséget azóta, hogy 1998-ban a világ vezető mobilgyártója lett: az idei harmadik negyedévben adó után 559 millió euró vesztesége keletkezett, eladásai 20 százalékkal csökkentek. Tavaly még 468 millió készüléket adott el, 7 százalékkal többet, mint 2007-ben.
 

Kulcsszavak: k+f +céginfo kutatás Nokia

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14