Jól él a Google-ból a Mozilla

Genda Csongor Zoltán, 2009. november 23. 20:32

A Mozilla napokban közzétett pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy az alapítványnak sikerült növelnie bevételét, ám a kiadásait is.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a tavalyi esztendőben befolyt 79 millió dollár legnagyobb része (75 millió) a világ vezető keresővállalatától származik, a fennmaradó részt pedig a további partnerek, mint az Amazon, a Yahoo valamint az eBay fizették be az alapítvány számlájára. A 2007-es eredményhez képest 5%-kal nőtt a Mozilla bevétele. A 2008-as évet megelőzőhöz viszonyítva azonban a kiadásai is magasabbak az alapítványnak, két évvel ezelőtt még csupán 33 milliót költött a non-profit szervezet, tavaly viszont már majdnem 50 milliót emésztettek fel a fejlesztések, és jelentős összegek vándoroltak ki a kasszából adomány formájában is. A Mozilla hozzávetőlegesen kétszáz embert foglalkoztat teljes időben.
A Firefox felhasználói tábora is több mint duplájára duzzadt 2007 óta, ugyanis akkor még csupán 49 millióan használták a szoftvert, 2008 végén már 75 millióan csatlakoztak arról a világhálóra, az aktuális statisztikai adatok szerint pedig már 110 millióan szörfölnek a Tűzrókával.
 

Kulcsszavak: Mozilla Firefox böngésző

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32