Gazdaságinformatikus szak a Károly Róbert Főiskolán

forrás Prim Online, 2010. február 12. 12:48

A Magyar Akkreditációs Bizottság a napokban fogadta el a Károly Róbert Főiskola gazdaságinformatikus alapképzési szak indítására vonatkozó kérelmét, ezzel a Főiskola az első az ország keleti részében, ahol lehetőség nyílik gazdaságinformatikus szakemberek képzésére. A 2010. február 15-ig tartó felvételi időszakban már lehet jelentkezni a 2010 szeptemberében induló szakra. A képzési idő nappali tagozaton 7 félév.

A gazdasági informatikus szakon, szemben a programtervező ill. mérnök informatikus szakokkal, két terület kurzusait hallgathatják a diákok: a gazdaságtudományokét és az informatikáét. Míg az előző két szakon inkább a matematikai tudásra helyezik a hangsúlyt, addig a gazdaságinformatikus szakon elsajátított gazdasági tudást jobban tudják kamatoztatni a végzősök, mert mára már kevesebb az olyan állás, ahol műszaki előképzettség szükséges. A sokrétű ismeretanyag viszont nemcsak a napi feladatok elvégzését segíti, hanem akkor is nagy előnyt jelent, ha a gazdaságinformatikus önálló vállalkozást szeretne beindítani, vagy karrierjét úgy tervezi, hogy később egy cég vezetője szeretne lenni. A szakma vonzerejét tovább növeli, hogy megfelelő nyelvismerettel külföldön sem jelent gondot az elhelyezkedés. A gazdaságinformatikus felsőoktatás célja: piacképes, gyakorlati és használható tudás biztosítása.

A hazai felsőoktatásban a 60-as évek óta nyílik lehetőség informatikai képzésre történő jelentkezésre, önálló szakként a 70-es évek óta választható. Azonnali sikere és karrierje azóta is töretlen, sőt egyre népszerűbb a diákok körében, hiszen a foglalkoztatottak száma  évről évre nő, a végzősök garantáltan versenyképes diplomához jutnak. Most a felsőoktatáson a sor, hiszen elsősorban az oktatás feladata, hogy megfeleljen az egyre változó piaci igényeknek és ennek megfelelően differenciáljon az átadott tudásanyagra vonatkozóan.

További információk: www.karolyrobert.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32