Adobe: Növekvő árbevétel, csökkenő nyereség

Genda Csongor Zoltán, 2010. március 24. 21:01

Az Adobe közzétette aktuális pénzügyi eredményeit, melyből kiderül, hogy a cég csökkenő nyereség mellett komoly forgalomnövekedést könyvelhetett el.

A vállalat tavaly ősszel 10%-os leépítést hajtott végre, ám ennek ellenére nem sikerült növelnie a profitját. A szoftverfejlesztő 858.7 millió dolláros árbevételt jelentett a legutolsó három hónapra, ami az előző esztendő ugyanezen időszakához viszonyítva 9.2%-os emelkedést jelent. Mindezek ellenére azonban a profit 156 millióról 127 millióra esett vissza. A csökkenő nyereséget a gazdasági világválsággal és a különböző befektetésekkel, a növekvő forgalmat pedig a piac újjáéledésével, és az üzleti felhasználóréteg optimizmusával magyarázta a vállalat. Az első negyedévben részvényenként 40 cent nyereségre tett szert a vállalat, az elemzők viszont korábban csupán 37 centet prognosztizáltak, tehát a cég túlszárnyalta az előzetes várakozásokat.
A szoftverfejlesztő a következő negyedévben 39-44 centes nyereséggel, és 875-925 millió dolláros árbevétellel számol. Az elemzők ismét túlzásnak tartják a cég derűlátását, és alacsonyabb értékeket jósoltak a következő három hónapra. Az aktuális pénzügyi eredmény hatására tegnap 4%-ot emelkedtek a cég részvényei a New York-i tőzsdén.
 

Kulcsszavak: +céginfo Adobe

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36