Megújult formában, új tartalommal jelentketik a Mindentudás Egyeteme
A tervek szerint 48 adásból álló műsorsorozat 16 tudományterületet mutat be. Az új elgondolások szerint egy-egy témáról három - egymással összefüggő - részből álló televíziós adás készül. A korábban is nagy érdeklődéssel kísért egyetemi előadás jellegű részt követően egy-egy téma felkért szakértői kerekasztal-beszélgetésen vitatják meg az előadásokban felvetett szakmai kérdéseket és azok társadalmi vonatkozásait. A kutatási eredmények gyakorlati hasznosításáról pedig dokumentumfilm-szerű műsorban tájékozódhat a nagyközönség. A hét hónapon át tartó műsorfolyamot kéthetes sugárzási ciklusokban követhetik a nézők a Duna Televízión. Az adások időpontjáról plakátokról, tájékoztató kiadványokból, televíziós előzetesekből és a program honlapjáról értesülhetnek az érdeklődők. A programok egy részét vidéki egyetemi városokban rögzítik, így több nemzetközi hírnevet szerzett tudományos műhely is bemutatkozik a Mindentudás Egyeteme új sorozatában.
A sorozathoz kapcsolódóan megújul a Mindentudás Egyeteme honlapja is. Nemcsak az előadások és az azokat kiegészítő háttér-információk jelennek meg és tölthetők le szeptembertől, de az új portál nagyobb mértékű interaktivitást tesz majd lehetővé. A Mindentudás Egyeteme 2.0 adásait interneten hozzáférhető elektronikus tananyag egészíti ki, amely nélkülözhetetlen segítség lehet középiskolai tanárok, diákok, felvételizők számára.
Az előadásokat az érdeklődők továbbra is ingyen látogathatják, amennyiben a www.mindentudas.hu internetes oldalon előzetesen jelentkeznek.
Kapcsolódó cikkek
- Egyetem és informatikai cég együttműködése Debrecenben
- Díjat nyert a KÜRT H2O programja
- Informatikai fejlesztések tatabányai iskolákban
- Tudományos pályázatot hirdetett a Google tinik számára
- Kecskemét minden oktatási intézményében van már digitális tábla
- Viharsarki iskola-számítógépek pályázatból
- VIDEOTORIUM néven oktatási-tudományos videomegosztó portál indult
- Diploma kell, a jegyek nem számítanak elhelyezkedéskor
- Szakmák Európa-bajnoksága - magyar siker
- Informatikai kutatóközpont létesült a Pannon Egyetemen
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.