Diploma kell, a jegyek nem számítanak elhelyezkedéskor

Felmérés a cseh és magyar diákok karrierlehetőségeiről a Procter&Gamble megbízásából

forrás Prim Online, 2011. január 4. 12:19

A magyar diákok a csehekhez képest fontosabbnak tartják a kapcsolati tőke meglétét, ugyanakkor azzal mindkét országban egyetértenek, hogy az egyetemi tanulmányi eredmények kevéssé számítanak az elhelyezkedéskor. A Procter&Gamble és a KutatóCentrum közös felmérése, melyben a két ország közel 4000 egyetemistája vett részt, arra is rámutatott, hogy a megkérdezett magyar hallgatók szerint egy vezetőnek önállónak, míg a csehek szerint csapatjátékosnak kell lennie.

A magyar hallgatók fontosabbnak tartják az egyetem melletti szakmai képzéseket, mint a csehek – többek között ez derült ki a kutatásból, melyet a Procter&Gamble megbízásából a KutatóCentrum készített 2010 szeptemberében. A hazai diákok 16 százaléka jelentkezett korábban valamilyen szakmai programra, és további 37 százaléka tervezi ezt a jövőben. Ezzel szemben a cseh egyetemistáknak csupán 13 százaléka próbálta már, és további 25 százaléka szeretné az elkövetkezőkben ilyen módon bővíteni meglévő tudását. Összhangban az előző megállapításokkal a két ország tanulói közül a magyarok azok, akik az álláskeresés során sokkal fontosabb szempontnak értékelték a diplomán felül megszerzett tapasztalatokat.
A hazai hallgatók körében a külföldi ösztöndíjak mellett nagyon elterjedtek a gyakornoki programok, míg a cseh diákok utóbbi helyett inkább a vállalati tréningeket választják. 
A kompetenciafelmérés is nálunk népszerűbb: míg itthon a megkérdezettek 36 százaléka, addig Csehországban 10 százaléka vett már részt hasonló teszten. Hazánkban ilyenkor elsősorban az intelligenciát és a logikát mérik fel, a csehek pedig leginkább a problémamegoldó képesség és a stratégiai gondolkodás meglétére kíváncsiak.

Friss diplomás szakmai gyakorlattal?


A cseh diákok szerint munkakereséskor a legfontosabb az agilitás, a jó kommunikációs készség, valamint a nyelvtudás megléte. Utóbbi kettőt a magyar egyetemisták is kiemelték, míg a dobogó harmadik helyére az önállóságot sorolták be. „Érdekes, hogy a személyes kapcsolatrendszer megléte a magyaroknál az ötödik, míg a cseheknél csak a kilencedik helyre került, ugyanakkor az egyetemisták mindkét országban úgy gondolták, hogy az elhelyezkedéskor az iskolai eredmények számítanak a legkevésbé” – elemezte az eredményeket Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatásvezetője.
A diákok többnyire úgy látják, hogy a munkaadók elvárásai összecsengenek saját szempontjaikkal, ugyanakkor néhány különbség is megmutatkozik. „Mindkét országban úgy gondolták a hallgatók, hogy a cégek elsősorban gyakorlati tapasztalatot várnak el a pályakezdőktől, ami az elhelyezkedés nehézségeire is magyarázatot adhat, hiszen a friss diplomások nem mindig rendelkeznek gyakorlati tudással” – mutatott rá a szakember. Ugyanakkor vannak olyan munkáltatók, akik tisztában vannak ezzel az ellentmondással. Gerda Zsuzsa, a Procter&Gamble humánerőforrás menedzsere kifejtette, hogy cégüknél a kiválasztás során nem várnak el szakmai tapasztalatot a jelentkezőktől, ugyanis a kompetenciák, készségek meglétét vizsgálják. A KutatóCentrum által végzett felmérés megerősítette, hogy a hallgatók örömmel vennének egyetemi képzésen kívüli lehetőségeket is, amelyek során fejleszthetik a készségeiket. Ezért a Procter&Gamble elindította a „P&G Academy” programsorozatot, amelyen keresztül előadások, tréningek segítségével fejlődhetnek a hallgatók. 

Karrierista magyarok?


A magyar egyetemisták 75 százaléka, míg a cseh fiatalok 64 százaléka vágyik vezetői babérokra. Igaz ugyanakkor, hogy a hasonló álmokat dédelgetők közül a csehek az ambiciózusabbak: 39 százalékuk 5 éven belül felső- vagy regionális vezető szeretne lenni, míg a magyaroknak csupán 28 százaléka tör ilyen magasra, 60 százalékuk középvezetői pozícióval is elégedett lenne.
A jó vezetőt kicsit másképp jellemezték a két országban: míg a mi diákjaink szerint a vezetői és kommunikációs képességek mellett az önállóság a legfontosabb, addig a csehek harmadik szempontként a csapatjátékot emelték ki. A hazai hallgatók a csehekhez képest fontosabbnak tartják a kapcsolati tőkét, valamint a piacismeretet, ugyanakkor kevesebbre értékelik az empátiát. 

A felmérésről:
A felmérést a KutatóCentrum 2010. szeptember 17. és október 8. között végezte, 2025 magyar és 1791 cseh diák online megkérdezésével.

A KutatóCentrum honlapja: www.kutatocentrum.hu
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36